2022. június 29. | 12:30

A törvény végleges formáját ezt követően fogják kidolgozni.

Az Európai Unió tagországai elfogadták azt a tervezetet, melynek értelmében 2035-től betiltják az új belső égésű motorral szerelt gépjárművek értékesítését a kontinensen. Bár több ország is szerette volna öt évvel elhalasztani a szabályozás bevezetését, végül megállapodás született a kérdésben.

Roberto Cingolani, az ökológiai átmenetért felelős olasz miniszter elmondta, elégedett azzal a Németország által javasolt kompromisszummal, amely 2035-öt követően lehetővé tenné a szén-dioxid-semleges üzemanyagok használatát.

A mostani megállapodás képviseli a tagállamok álláspontját az EU Parlamenttel és az Európai Bizottsággal folytatandó további tárgyalásokon, melyek során kidolgozzák az Unió üvegházhatású gázok csökkentésére irányuló, úgynevezett Fit for 55 csomagjának végleges formáját.

füstölő kipufogó CO2 felirattal
Kép: Depositphotos

Mivel az uniós törvényhozók támogatják a fosszilis üzemanyagokkal működő járművek tiltását, így nagyon valószínű, hogy a legtöbb autógyártónak alig több mint egy évtizeden belül át kell majd állnia az elektromos modellek gyártására.

Frans Timmermans, a bizottság ügyvezető alelnöke kifejtette, biztos benne, hogy az európai autóipar képes lesz megbirkózni a feladattal.

A csomag részeként megállapodás született azzal kapcsolatban is, hogy megerősítik az EU kibocsátáskereskedelmi rendszerét és annak árszabályozási mechanizmusát. Ezen kívül 2027-re halasztják a szén-dioxid-kibocsátás megadóztatásának bevezetését, valamint a legkiszolgáltatottabbak adótámogatására egy 59 milliárd eurós klímavédelmi alapot hoznak létre.

autók a forgalmi dugóban
Kép: Depositphotos

Agnes Pannier-Runacher, a francia energiaügyi miniszter kifejtette, a megállapodásnak köszönhetően Európa vezető pozícióba kerül az éghajlatváltozás elleni küzdelemben. Olaszország, Portugália, Szlovákia, Bulgária és Románia azt szeretné elérni, hogy 2035-től a CO2-kibocsátást 90 százalékkal mérsékelnék, és csak 2040-től lépne életbe a tiltás.

A Transport & Environment környezetvédelmi csoport üdvözölte a miniszterek közötti megállapodást, de felszólította az Európai Parlament képviselőit, hogy zárják be a szintetikus üzemanyagokra vonatkozó kiskaput, mivel álláspontjuk szerint ezek drágábbak és kevésbé hatékonyak, mint az elektromosítás.

Nyitókép: Depositphotos