2022. július 01. | 14:51

Kína legnagyobb magántulajdonban lévő autógyártója Európában is értékesítené metanolos járműveit.

A kínai Geely megkezdte a világ első metanol-elektromos hibrid hajtáslánccal rendelkező autójának kiszállítását – derül ki a cég sajtóközleményéből.

A hibrid modellt az Emgrand szedán alapjaira tervezték és egyelőre csak Kínában forgalmazzák. Ugyanakkor a Geely célja, hogy hamarosan megkezdje a metanollal hajtott járművek értékesítését Európában is. Ennek részeként az ázsiai cég az idei év elején megkezdte a metanolhajtású hibrid személygépkocsik és nehéz tehergépjárművek tesztelését Dániában és Izlandon.

A Methanol Hybrid Emgrandban egy 1,8 literes motor dolgozik, amelyhez egy villanymotort és egy háromkomponensű lítium-ion akkumulátort csatlakoztattak. Ez a hibrid rendszer együttesen 370 lóerő és 495 newtonméter leadására képes. Emellett a Geely szerint az üzemanyag-fogyasztása 40 százalékkal jobb, mint a vele azonos kategóriába tartozó benzines autók esetében.

Geely Emgrand szemből
Kép: Geely

A Geely eddig több mint 20 metanolhajtású járművet dobott piacra, továbbá 256 darab metanoltechnológiához fűződő szabadalmat tudhat magáénak – olvasható a cég honlapján, ahol a kínai vállalat úgy hivatkozik magára mint a metanolhajtású járművek legnagyobb gyártója.

A cég 2005 óta több mint 470 millió dollárt fektetett be metanolos járművek fejlesztésébe, és mintegy 27 ezer metanolhajtású autót és teherautót értékesített Kínában.

Nyitókép: Geely