2022. április 04. | 14:56

Nem sikerült az úton tartani az olasz szuperautót.

Az Egyesült Királyságban egy embert biztos lever a víz a jövőben, ha társalgás közben szóba kerül a bolondok napja: az említett személy április 1-jén mindössze 2 mérfölddel (3,2 kilométerrel) azután törte össze frissen vett Ferrari 488 GTB-jét, hogy elhagyta a kereskedést.

A brit rendőrség jelentése szerint az olasz sportkocsit múlt hét péntek reggel vásárolták, majd az üzlet megkötése után nem sokkal összetörték. A balesetben senki sem sérült meg, közölte a szóvivő.  A Rosso Corsa színre fényezett, 2017-es évjáratú 488-as mindössze 13 400 mérföldet (21 565 km) futott, és korábban két különböző tulajdonosa volt, akik nagyon vigyáztak rá.

Az autót egy 3,9 literes, V8-as motor hajtja, ami 670 lóerőt teljesít 8000-es fordulatszámnál, csúcs forgatónyomatéka pedig 760 Nm (ezt már 3000-es fordulatnál leadja). A 488 GTB kereken három másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/órára, a végsebessége pedig 325 km/óra. Az új tulajdonos soha nem ért ennek a sebességnek a közelébe, de talán ez nem is baj, látva azt, hogy lassabb tempónál is sikerült eltalálnia a szalagkorlátot.

A képeket elnézve nem lett totálkáros a Ferrari, de a tulaj nyilván nem úgy kalkulált, hogy vásárlás után máris viheti szervizbe a szuperautót. A brit kommentelők egyébként megjegyezték, hogy a sofőr pénzbírságban részesülhet az első rendszámtábla hiánya miatt, de most talán ez izgatja őt a legkevésbé.

Nyitókép forrása: Depositphotos