2022. március 01. | 11:05

Városi forgalomban akár a menetidő 80 százalékát is képes villanyhajtással megtenni.

A Nissan Juke már nem kapható Észak-Amerikában, ahol 2019-ben a megfizethetőbb és konzervatívabb megjelenésű Kicks váltotta fel. A fiatalos crossover azonban továbbra is szép számban fogy Európában, és a japán autógyártó motorkínálatát most egy vadonatúj hibrid hajtáslánccal bővíti, amelynek forgalmazása idén nyáron kezdődik.

A Juke Hybridben egy új, 1,6 literes benzinmotor található, amelynek munkáját két villanymotor támogatja. A belső égésű motor 94 lóerős teljesítmény leadására képes, míg a villanymotor 49 lóerős produkál. A második, 20 lóerős villanymotor az autó indításáért és az áramfejlesztésért felel. Ezt az energiát egy apró, 1,2 kilowattórás kapacitású akkumulátorcsomag tárolja.

Nissan Juke Hybrid
Fotó: Nissan

A rendszer automatikusan vált a különböző üzemmódok, így a soros, a párhuzamos és a soros-párhuzamos hibrid hajtás között, hogy optimalizálja a hajtáslánc hatékonyságát. A nagyon kis akkumulátor ellenére a gyári tesztek során a Nissan tesztpilótái akár a menetidő 80 százalékában is tisztán elektromos hajtással tudták megtenni a városi forgalomban. Emellett a Juke Hybrid képes akár 55 kilométer/órás tempóig is kizárólag villanyos üzemben haladni.

A Juke Hybrid hajtásláncának egyik legérdekesebb eleme az alacsony súrlódású automata sebességváltó. A rendszer a belső égésű motorhoz kapcsolódva négy, míg a villanymotor esetében két fokozatot biztosít, mindezt kuplung használata nélkül. Ehelyett a két villanymotor együtt szinkronizálja a sebességfokozatokat, és a Nissan szerint a volán mögött ülve az egész hibrid rendszer olyan érzetet kelt, mintha egy elektromos autót vezetnénk.

Nissan Juke hibrid hajtáslánca
Fotó: Nissan

Megjelenését tekintve nehéz lesz megkülönböztetni a hibrid Juke-ot a hagyományos, belső égésű motoros modellektől. Az egyetlen apró különbséget az új hűtőrács, a kisebb légbeömlők, az átalakított hátsó légterelő és a jobb aerodinamikai hatékonyság érdekében átdolgozott első lökhárító jelenti.