2020. október 30. | 13:41

Bajtai Miklós nyugalmazott r. alezredest köszöntötték a magas rangú egyenruhások.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetője, Dr. Terdik Tamás r. dandártábornok és Dr. Markó Attila r. ezredes, a főkapitány rendészeti helyettese nemrég egy különleges rendőrautóval közlekedett a fővárosban.

A BRFK vezetői Bajtai Miklós nyugalmazott r. alezredest, a XVII. Kerületi Rendőrkapitányság egykori vezetőjét köszöntötték, aki most ünnepelte a 80. születésnapját. Dr. Terdik Tamás és Dr. Markó Attila belépője stílusosra sikeredett, az említett úriemberek egy 1965-ös Moszkvics rendőrautóval érkeztek az ünnepelthez, aki Budapest XVIII. kerületében tölti a nyugdíjas éveit.

Bajtai Miklós 1963. február 22-én kezdte a rendőri pályát a Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának állományában, ahol nyomozóként dolgozott. Pályafutását főnyomozóként, majd alosztályvezetőként folytatta. Bajtai Miklóst 1976. június 1-jei hatállyal a Budapesti Rendőr-főkapitányság XVII. Kerületi Rendőrkapitányság kapitányságvezetői feladataival bízták meg, melyet 15 éven keresztül látott el. Bajtai Miklóst 1991 szeptemberében vonult nyugdíjba, olvasható a police.hu oldalon megjelent cikkben.

A hatvanas években rengeteg Moszkvics futkározott a pesti utakon, az országba behozott 403-asok és 407-esek személyautóként, taxiként és rendőrautóként is funkcionáltak. Az 1958-ban megjelent 407 jelű modellből egyébként limuzin, könnyű áruszállító és mentőautó változat is készült. A 407-es Moszkvics már egy új tervezésű felülszelepelt, alulvezérelt motort kapott az elavult, sok gonddal küszködő oldaltszelepelt erőforrás helyett. Előbbi 45 lóerőt, utóbbi 35 lóerőt tudott leadni. Az új motor esetében a kézikönyv 60-70 ezer kilométerenként írt elő kötelező szervizt. Ekkor jelent meg az oldalt végigfutó díszcsík, ami a Moszkvicsok jellegzetessége volt.

Strapabírosága miatt a 407-esre ráragadt a „vidék autója” becenév, a kocsi a magánemberek, a vállalatok és az állami szervek körében is hamar népszerű lett. Közel 360 ezer 407-es készült 1963-ig bezárólag, ennek körülbelül egyharmadát exportálták a Szovjetunióból. A tőlünk nyugatabbra fekvő országokban is szívesen látott vendég volt a 407-es Moszkvics, Belgiumban Scaldia néven még dízel változat is készült belőle.

A 407-est leváltó 403-as 1963-ban került piacra, amely teljesen új első futóművet és fékrendszert kapott, a mechanikus kuplung helyére pedig érkezett a hidraulikus kuplung. 1965 júliusáig több mint 130 ezer 403-ast gyártottak az oroszok.