2020. augusztus 10. | 10:39

A rendező és a főszereplő személyét most még homály fedi.

A Variety nevű magazin értesülése szerint a Spyglass stúdió azzal bízta meg T.J. Fixmant, hogy készítse el a Knight Rider című sorozat alapjain nyugvó mozifilm forgatókönyvét. Vagyis Hollywood belátható időn belül szeretné mozivászonra vinni KITT-et, a beszélő autót.

Az Egyesült Államokban a nyolcvanas, Magyarországon a kilencvenes években nőtt fel egy nemzedék a 90 epizódot megélt Knight Rideren, ami egycsapásra ismertté tette David Hasselhoff nevét a filmiparban.

Pont néhány hete írtam arról, hogy a produkciót kiveséző mini-dokumentfilmből érdekes dolgok derültek ki. Tudtad, hogy KITT (ami a Knight Industries Two Thousand rövidítése) kialakításához a forgatókönyvet jegyző Glen A. Larson a harmadik generációs Pontiac Trans Amek első két példányát vette meg, közvetlenül a gyártósorról?

A most készülő mozifilmről még nem sokat tudni azon kívül, hogy a tervek szerint T.J. Fixman jegyzi majd a forgatókönyvét (ha nem dobbant/rúgják ki a projektből menet közben), aki korábban videójátékokon dolgozott. A rendező és a főszereplő személye most még nem ismert, tehát nem tudni, hogy Hasselhoff ismét belebújik-e Michael Knight bőrébe. Én arra tippelnék, hogy más színészre osztják a főszerepet, de Hasselhoff egy cameo erejéig tuti fel fog tűnni a filmben (ha elkészül).

Ha valamiért nem indulna el a videó, akkor kattints erre a linkre.

A produceri székbe a hírek szerint a Démonok között, az Aquaman és a Halálos iramban 7 rendezője, James Wan ül, akinek tehát már van tapasztalata autós film készítéséről. Wan a klasszikus széria hangulatát akarja megidézni a modern adaptációval, amelyet a jelen időbe helyeznek, de az alapkoncepción nem változtatnak. A Knight Riderhez legutóbb 2008-ban nyúltak hozzá, a Knight fiát játszó Justin Bruening főszereplésével készült sorozat viszont nagy bukta lett. A mostani játékfilmmel a '90-es korosztályt szólíthatják meg, amely nosztalgikus hangulatba kerülhet a mozitermekben.