2019. május 17. | 17:42

Egészen eddig sok országban, sok használónak, több szempontból is kedvezett az elektromos autóval való közlekedés: ingyenes parkolás, ingyenes töltés, kedvezőbb karbantartás és miegymás

A jólét véget érni látszik, ugyanis balkáni szomszédainknak hamarosan fizetniük kell elektromos autóik tankolásáért! Akarom mondani töltéséért.

Még ebben az évben fizetőssé teszik az eddig ingyenesen igénybe vehető elektromos- és hibrid autók töltését Horvátországban. Az országban mostanáig megközelítőleg 300 töltőállomást helyeztek el, közel 700 töltővel.

A horvát Telekom, vagyis a „HT” az ország legnagyobb szolgáltatója, a vállalatnak pedig mintegy 125 darab töltőberendezés áll a tulajdonában. Ezek között 7 olyan töltőállomás van, ahol már most sem tölthetik ingyen elektromos autóikat a sofőrök.

A díjszabás percalapon történik: egy perc töltés kb. 1 kuna, ami jelen árfolyam szerint átszámolva közel 45 forintnak feleltethető meg.

A horvát Jutarnji List információi szerint egy másik szolgáltató, a Hrvatska elektroprivreda (HEP) is bejelentette, hogy csatlakozni fog a kezdeményezéshez, mely alatt a szolgáltatás megfizettetését értik. A HEP-nek jelenleg 65 töltőpontja van elhelyezve az ország különböző részein, melyek többsége 22 kW-os gyorstöltő.

Április 16-án a Tifon benzinkútnál, mely a MOL-csoport tagja, üzembe helyezték Draganić Sjever töltőállomásán az első, MOL Plugee márkanév alatt üzemelő gyorstöltőt. A vállalat ezenkívül további 6 töltőállomáson is átadott 1-1 gyorstöltőt. A Tifon-kutakon rendelkezésre álló, MOL Plugee márkanevet viselő Efacec gyártmányú DC 50 kW-os gyorstöltők minden releváns töltési szabványt (AC- és DC-töltés) támogatnak, ezzel együtt pedig lehetővé teszik a különböző elektromos járművek feltöltését.

Az AC-töltés legfeljebb másfél órát, a DC-töltés pedig mindössze 25-35 percet vesz igénybe. Az elektromos töltők használata a bevezetést követően egy hónapon át lesznek ingyenesen használhatók. A továbbiakban a normál, vagyis AC töltés 54,90 kunába (kb. 2 360 Ft), a gyors, azaz DC töltés pedig 74,90 kunába (kb. 3 220 Ft) fog kerülni alkalmanként.

Magyarországon jelenleg közel 150 helyen van lehetőség elektromos autók töltésére, ezek között megoszlanak a fizetős és az ingyenes töltőállomások.