2018. november 07. | 11:17

A McLaren Senna GTR tanulmányt a Genfi Autószalonon mutatták be, most pedig néhány technikai adatot is napvilágra hozott a wokingi gyártó.

A GTR név használata rávilágít, hogy mennyire fontos ez az autó: az első McLaren, amelynél feltűnt ez a három betű az F1 GTR volt, ez nyerte az 1995-ös Le Mans-i 24 órás versenyt, a második a P1 GTR volt, az Ultimate széria első pályára szánt verziója. Ezt a legendás sorozatot folytatja a Senna GTR.

Van néhány információ, amit megosztott a gyártó, az egyik ilyen, hogy ugyanaz a 4 literes, V8-as, ikerturbós erőforrás morog majd benne, mint ami az összes közúti és pályára szánt verzióban is dolgozik. A teljesítményen sikerült még javítani, ugyanis az utcai Senna 800 lóerejét nevetve felülmúlja a GTR, méghozzá 25 lóerővel. Az autó pontos súlyáról még nincs adat, de azt már tudni, hogy 1000 kilogrammnyi leszorítóerőt tud generálni, ami 200 kilogrammal több az utcai változatnál.

Ez többek közt az újratervezett karosszériának köszönhető. Módosítottak az első és hátsó lökhárítón, amelyek így szélesebbek lettek, valamint kapott egy nagyobb splittert és hátsó diffúzort is, de a tekintélyes hátsó szárnyról sem szabad megfeledkezni. A diffúzorból kiáramló levegő összekapcsolódik a szárnnyal, így még nagyobb leszorító erő érhető el, ez pedig növeli a stabilitást.

A McLaren Senna GTR-ben a GT3-as versenyprogramjából származó felfüggesztési rendszer található. A Pirelli slick gumiabroncsokkal felszerelve az autó várhatóan több, mint 3 G-s lassulásra lesz képes, ami elképesztő, ugyanis 20 százalékkal több, mint a közúti autóé.

Mivel ez egy pályára szánt szörnyeteg, ezért az utastere letisztult és egyszerű lett. Kiszedték a légzsákokat, a középkonzol kijelzőjét és a sofőrnek szánt forgatható displayt is. Kapott viszont integrált váltófülekkel ellátott sportkormányt és radaralapú ütközéselkerülő rendszert. A klíma viszont maradt, ez plusz súly, de a gazdag ügyfelek szeretik komfortosan érezni magukat száguldozás közben is.

Állítólag 75 db-os limitált példányszám készül majd belőle, amelyből már az összes elkelt. Az ára pedig 405 millió forintnak megfelelő font.