2018. október 01. | 15:07

A ningbói hétvégén háromból két futamot Björk nyert, Michelisz hétvégéje pedig ismét egy hullámvasútra hasonlított.

A két és fél hónapos nyári szünet után a szezon második fele Ázsiában zajlik, ennek első állomása a kínai Ningbó volt. A tíz versenyhétvégéből álló világkupa hetedik állomásán Michelisz Norbert remekül kezdett, az első időmérőn a harmadik leggyorsabb időt autózta, és ezzel folytatta jó kvalifikációs teljesítményét.

Michelisznek nem sok szerencséje volt eddig a szezon első futamaival, hiszen a korábbi hat alkalomból négyszer nem tudta befejezni a versenyt. Sajnos a pechszéria most is folytatódott, az első kör végén fehér füst szállt fel a Hyundai hátuljából, majd az autója szemmel láthatóan lelassult, így fel kellett adnia a versenyt. Később kiderült, hogy a kormányszervo egyik csövével történt valami. Nem csak őt érte balszerencse a szombati futamon, a Zengő Motorsport magyar pilótái sem értek célba. Thed Björk könnyedén megnyerte a futamot, Tarquini és Muller is pontszerző helyen ért be, így a magyar pilóta hátránya megint csak jelentősen nőtt.

A második időmérőn folytatódott a már megszokott magabiztos gyorskörös autózás. Thed Björk mögött a második leggyorsabb időt futotta a BRC magyar pilótája, ami azt jelentette, hogy a fordított rajtrácsos futamon a kilencedik helyről indulhatott. (A szezon eddigi 14 időmérőjéből 12-őn a top 3-ban végzett a pécsi versenyző.)

A második futam rajtja után Michelisz megtartotta a kilencedik helyet, most azonban nem a technika ördöge, hanem a balszerencse szemelte ki magának a Hyundai-os pilótát: egy lökdösődés után csaknem leszakadt a kipufogója, ami ezt követően az autója alján lógott. A kellemetlen helyzet ellenére Michelisz nagy csatában képes volt megtartani a kilencedik pozíciót. Yvan Mullert intette le elsőként a kockás zászló, őt Mehdi Bennani és Esteban Guerierri követte.

A harmadik futam rajtjánál Michelisznek még sikerült megtartania a második helyet, ám az első körben Guerrieri elment mellette, és mivel a csatában a magyar versenyző leszorult az ívről, Tarquini és Dupont is meg tudta előzni. Ezután az ötös számú Hyundai-nak csak arra futotta, hogy tartsa a pozícióját.

A kilencedik körben piros zászlóval megbeszakították a futamot egy kitört rázókő miatt, amit nem tudtak helyreállítani, ezért raktak a helyére egy gumibálát, így folytatódhatott az etap.

Két kör volt még hátra a futamból, amikor Vervisch utolérte Micheliszt, majd meg is előzte. A hétvége utolsó versenyét Thed Björk nyerte, Gabriele Tarquini a második, Denis Dupont pedig a harmadik helyen ért célba.

A bajnokságot Tarquini vezeti 241 ponttal, Björk a második 233-mal, mindössze egy ponttal lemaradva tőle Muller a harmadik, míg 197 pontjával Michelisz a negyedik. Ebből is jól látszik, hogy ha a magyar versenyző szeretne még versenyben lenni a bajnoki címért, akkor bizony több szerencsére lesz szüksége a hátra lévő futamokon.