Sok jó tulajdonsága van a BMW közepes méretű SUV modelljének, ezek közé tartozik a hathengeres dízelmotor is, ám az ára nagyon könnyen elszaladhat, ha igazán kényeztető konfigurációra vágysz.

Az országúton haladok, elég zavaró a tötymörgő, a megengedett sebességnél 15 km/órával lassabban haladó, 2-3 autót feltartó jármű. Az X3 30d-ben azonban megvan az a nyomaték és lökettérfogat, amelynek köszönhetően „tüdőből” megold egy ilyen előzést.
Teljes nyugalommal hajtható végre a manőver, ezt pedig kevés belső égésű technika tudja a sorhaton kívül. Nem kell folyamatosan visszapakolgatni, az automata váltó sem dolgozik vadul, hogy végre megtalálja azt az áttételt és fordulatszámot, amikor meg tud indulni az egyébként 2 tonna körüli SUV. Egyszerűen csak megy.
Ezeket figyelembe véve nem csodálom, hogy - a Datahouse és a BMW hazai importőrének adatai alapján - a 2021-ben gazdára talált, 373 darab X3-ból még mindig 13 százalékot választottak a hathengeres dízelmotorral. A gyártó CLAR-platformjára épülő SUV egyébként a harmadik generációjánál tart, nemrégiben esett át egy ráncfelvarráson. Ez leginkább a hátsó lámpákon érhető tetten, ez a 4,7 méter hosszú X3 legjellegzetesebb pontja.
Belsősáv-takarító kinézet
A tesztautó M sportcsomagot is kapott, amely a fényes fekete hűtőmaszkról és néhány valódi, valamint egy-két kamu kopoltyúról ismerhető fel, meg persze az M Brooklyn Grey fényezésről. Ez a pakett önmagában több mint egymillió forintba kerül, így mindenki mérlegeljen, hogy egy kis extra feltűnősködés megér-e neki ennyit, hiszen az autó menettulajdonságaihoz nem ad hozzá érdemben, a futóműve egy kicsit feszesebbnek érződik.
Tudtad-e?
2003-as megjelenésekor az X3 a második SUV volt a BMW palettáján az X5 után, azóta már nyolctagú a bajorok hobbiterepjáró-kínálata.
Minőségi beltér
Belül minden a márkától megszokott elrendezésű, a kijelzők grafikája és felbontása prémiumautóhoz illő, ám az már nem annyira, hogy a kormány mögötti digitális műszeregységet nem nagyon lehet személyre szabni. Plusz pontot érdemel, hogy nem csak Type-C, hanem „mezei USB aljzat” is van, az alkatrészhiány miatt azonban a tesztautóból kimaradt a távolságtartó tempomat és a vezeték nélküli telefontöltés is. A rendszer persze képes vezeték nélküli Android Auto és Apple CarPlay kapcsolatra, utóbbit ki is próbáltam, megfelelően működik.
A tolatókamera képe élvonalbeli, a lézeres csúcs-fényszóró is tette a dolgát. Elöl és hátul is jól elférni, hiszen ez már egy elég nagy autó, 2864 mm-es tengelytávjával nagyobb, mint egy első generációs X5. Hátra is jutott ülésfűtés, a támlák 40-20-40 arányban dönthetők, az 550 és 1600 liter közt variálható raktérben számos kampó és gumipánt található, a csomagtérpadló alatt pedig egy üreg is lapul.
Még él a hathengeres megoldás
A BMW még nem mondott le a hathengeres dízelmotorokról, a 30d orrában természetesen hosszában helyezték el a B57D30B kódjelű, 286 lóerő és 650 Nm nyomaték leadására képes blokkot. Most már az összkerekes 30d is 48V-os mild-hibrid kivitel, a fogyasztása vegyes használatban végül 8 literre jött ki a teszthét végére, ami elég jónak számít a súly és a produktum tekintetében.
Kapható persze benzines motorokkal is, valamint a plug-in hibrid és tisztán elektromos (iX3) verzió is elérhető. Ami már ennél a modellnél is megjelent a BMW kibocsátás elleni harcában, az a nem kikapcsolható start-stop rendszer, így ezzel mindenkinek együtt kell élnie.
Magabiztos vonulás mindig, mindenhol
A nyolcgangos Steptronic automatának nincs nagyon sok dolga, hiszen a motor szinte mindent megold nyomatékból. Érzetre minden fordulatszám-tartományban magabiztos, bármilyen forgalmi szituációt meg lehet oldani vele. Megkockáztatom, hogy a kisebbik, 20d kivitel ereje is elég lenne hozzá. A kormányzás persze még sportos üzemmódban is nagyon könnyed, ezt nem versenyzésre találták ki, én a futóművet sem éreztem fájdalmasan keménynek, persze a légrugós ringatástól messze van.
Ár és összegezve
Meglepő lehet, de akad még néhány vetélytársa a hathengeres dízellel szerelt X3-nak, hiszen az Audi, a Jaguar és a Range Rover is kínál hasonló erejű és azonos hengerszámú gázolajos hobbiterepjárót. Az alábbi táblázatban összeszedtem a legfontosabb paramétereket, amelyek egy ilyen SUV-nál szóba jöhetnek, az árak tekintetében elég nagyok a differenciák. Az X3 alapára a 20i benzinmotorral 17,6 millió forint, a tesztautót viszont 28 millió fölé extrázták.
BMW X3 xDrive30d (2022)
- Lökettérfogat: 2993 cm3
- Hengerek/szelepek: 6/24
- Max. teljesítmény: 286 LE (210 kW) 4000/perc
- Max. forgatónyomaték: 650 Nm 1500-2500/perc
- Hossz./szél./mag.: 4708/1891/1676 mm
- Tengelytáv: 2864 mm
- Saját tömeg: 1935 kg
- Vegyes fogyasztás: 6,4 l
- Tesztfogyasztás: 8 l
- CO2 kibocsátás: 167 g/km
- Végsebesség: 245 km/h
- 0-100: 5,7 s