2018. február 20. | 18:41

A Bogár alapjaira épített Karmann Ghia egy válságos időszakban rázta fel a német autógyártást. Nem erejével, sokkal inkább stílusos kinézetével hódított.

A második világháború 1945 májusában véget ért Európában. Az évekig tartó harc és pusztítás kimerítette az országok gazdaságait, a veszteségek hatalmasak voltak. Az alacsony életszínvonal és a munkanélküliség általános probléma volt, a vesztes feleket komoly kártérítési kötelezettségek is sújtották.

Németország próbált kimászni a gödörből, amiben a Volkswagen autógyártási tevékenysége nagyban hozzájárult. Nem kellett sok felmérést csinálniuk, hogy rájöjjenek, ilyen válságos helyzetben valószínűleg az olcsó, tömeggyártott járművekre lesz igény. Újraindult a Bogár gyártása 1945 nyarán, egy évvel később már magánszemélyek is vásárolhatták.

Az autóról képeket ide kattintva találsz.

A gazdaság szépen lassan kezdett talpra állni, így az 1950-es évek elejére már valami izgalmasabbon is elkezdhettek gondolkozni. A VW természetesen szerette volna minimalizálni a költségeket, egy teljesen új, nulláról indult projekt fejlesztése túl nagy falat lett volna, így maradtak inkább a Bogár alapjainál. Felvették a kapcsolatot a Karmann karosszériaépítő műhellyel, ők pedig telefonáltak egyet Torinóba, ahol az akkoriban már híres Ghia manufaktúra üzemelt. A két cég közreműködésével született meg a Volkswagen Karmann Ghia híres kasztnija.

A Bogár padlólemezét 300 mm-rel kiszélesítették, az elemeket kézzel domborították és tompahegesztést alkalmaztak. Az aprólékos, de minőségi munka megnövelte a gyártási költségeket, de sikerült büdzsén belül tartani. A Volkswagen vezetősége elégedett volt a végeredménnyel, 1955 augusztusában megkezdődött a gyártás Osnabrückben. A Karmann Ghia felülmúlta a márka elvárásait, már az első évben több mint 10 000 példányt adtak el belőle.

Kinézete ellenére nem egy kimondott sportautó, sokkal inkább egy stílusos 2+2 személyes kupé volt. Motorikusan megörökölte a Bogárban is szolgáló boxermotorokat. Az alapverzióban 1192 köbcentis blokk 34 lóerőt tudott, később növelték a köbcentit 1,3 literre (50 Le), a csúcsot végül az 1,6-os jelentette 61 lóerővel. A szerény teljesítmény ellenére vitték, mint a cukrot, rövid idő alatt megduplázódott a termelés, rengeteget importáltak belőle az Egyesült Államokba.

A sikeren felbuzdulva, 1957-ben bemutatták a nyitott tetős kivitelt. Az első modellfrissítést 1961-re ütemezték, az elülső rácsokat szélesebbre szabták, a hátsó lámpák magasabbak és gömbölyűbbek lettek. 1970-ben ismét a far-részen módosítottak, majd 1972-ben a filigrán lökhárítókat, masszívabbra cserélték. Az USA-ban az NHTSA-előírásoknak megfelelően a Karmann Ghiára is felaggatták a bumfordi, ütközéselnyerő lökösöket, továbbá a hátsó üléssor helyére kárpitozott pakolóhelyet alakítottak ki.

Eddig a Type 14-es modellkódú Karmannról volt szó, ezzel párhuzamosan a Volkswagen 1961-ben bemutatta a Type 34-est. Ez már nem a Bogár alapjaira, hanem új platformra (Type 3) épült, itt mutatkozott be a VW új fejlesztésű 1500 köbcentis boxermotorja. Az autó orrát átszabták, karakteresebb motorháztetőt, beépített ködfényszórót kapott, hátul pedig egyszerű körlámpára cserélték a régit. A belteret a komfort jegyében újragondolták, javult a helykínálat és az anyagfelhasználás. Már akkoriban elektromosan nyíló tetőablakokat kapott, a Karmann volt a második szériagyártású autó a világon, amelyikben elérhető volt ez a funkció.

Mivel párhuzamosan futott a Type 14 és 34, volt egy kis kavarodás a neveket illetően: nem volt hangsúlyos a különbség a két modell között, főleg a laikusok számára. A Type 34-et ezért csak "Der Große Karmann" ("a nagy Karmann") hívták Németországban. Utódja, a VW-Porsche 914-es bemutatásáig, ez volt a Volkswagen legdrágább és exkluzívabb autója, árából akkoriban két Bogár is kijött volna.

Az 1960-as évek végén a Volkswagen kitalálta, hogy csináljanak egy átdolgozott modellt a brazil piacra, ahol addig még nem volt jelen a Type 34. Szerencsés egybeesés volt, hogy a Ghia műhelye akkoriban szerződtette Giorgetto Giugiarót, a legendás dizájnert, aki munkához is látott az új modell tervezésével. A Karmann Ghia TC-t (Touring Coupe), más néven Type 145-öt 1970-ben mutatták be. A felszín alatt nagyon hasonlított a Type 14-re, mégis inkább a VW Type 3 platformját használta. A motor is az utóbbiból származott, az 1,6-os léghűtéses boxermotor 65 lóerős volt, amivel 138 km/órás végsebességet tudott elérni. 1976-ig gyártották, a modellciklus alatt mindössze 18 119 példányt talált gazdára, ezt az indokolja, hogy kizárólag Dél-Amerikában forgalmazták a TC-t.

Közvetlen utódja a Porsche 914-es volt, de ha a Volkswageneket veszed, sokan a Scirocco modellt tartják a leszármazottjának. Sajnos 2009-ben a Karmann cége csődöt mondott, így elég kicsi az esélye annak, hogy egy sorozatgyártású utódot bemutassanak a jövőben. Szerencsére emléke még mindig él a köztudatban: 2013-ban Brazíliában pályázatot írtak ki diákok számára, hogy tervezzenek egy modern megfelelőt a Volkswagen Karmann Ghiának, ami iránymutató lehet az esetleges prototípus számára.