2022. december 02. | 23:49

125 helyszínen végezett nagyfelületű burkolati javítást az elmúlt hetek során szerte az országban a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., derül ki a cég közleményéből.

Bicske, Komárom, Kál, Gödöllő, Martonvásár, Balatonvilágos, Lébény, Emőd, Hajdúböszörmény, Fonyód és Péteri közelében még a tél beállta előtt cserélték a legrosszabb állapotban lévő burkolatok felső rétegét, közismertebb nevén „kopórétegét” az MKIF Zrt. Összesen 130 ezer négyzetméterről van szó.

Volt, ahol a felső réteg alatti, átlagosan 7 centiméter vastagságú kötőréteg is cserére szorult. 1500 négyzetméteren a felmart útburkolati jeleket is újra kellett festeni.

Ezeket a munkálatokat még ősszel el kellett végezni. Télen ugyanis könnyen drasztikus mértékű állagromlás következhet be a már egyébként is rossz állapotú útszakaszokon. Ennek oka az, hogy a fagyás-olvadás folyamatosan roncsolja az utakat. Nagyobb felületű javításokat jövőre terveznek, mondta Szimicsku László, a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója az Infostart számára.

Az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán Tatabánya közelében, a 60-as kilométerszelvény térségében rovátkolást hajtottak végre a szakemberek. Erre ott került sor, ahol a pálya dőlése ezt indokolttá tette. Mintegy 2000 négyzetméternyi útfelületet érintett ez a fajta beavatkozás.

A rovátkolás vagy idegen szóval grooving során 8 milliméter mélységű, keresztirányú vágásokat marnak az úttestbe. Ezek célja az, hogy a csapadékvíz könnyebben el tudjon folyni az útról.

Az M1-es szóban forgó szakaszán a domborzati viszonyok miatt nagyon lassan tud lefolyni a víz az útburkolatról, ha elered az eső. Ekkor egy vízréteg alakulhat ki, amire ha valaki a megengedettnél nagyobb sebességgel ráhajt, esetleg túlságosan kopott gumival közlekedik, akkor könnyen felúszhat az autója. Ez a jól ismert aquaplaning jelenség, ami még a tapasztaltabb sofőröket is komoly kihívások elé tudja állítani.

Ha azonban egy út rovátkolással van ellátva, akkor a kialakult vízrétegre érkező gumiabroncs alól el tud folyni ezeken a hézagokon keresztül a víz. Így jelentősen csökken a felúszás, ezáltal a balesetveszélyes helyzetek kialakulása.

Az őszi munkálatok során a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt összesen 125 alkalommal volt kénytelen forgalomkorlátozást eszközölni. Átlagosan napi 2-4 helyszínen került erre sor.

Az MKIF Zrt. szeptember elsején vette át 1237 km hazai gyorsforgalmi út üzemeltetési, fenntartási feladatait. Az őszi munkk az M1-es, M3-as, M4-es, M7-es, M30-as és M35-ös autópályát is érintették. A cég köszöni a közlekedők türelmét és megértését.

Depositphotos
  • Címkék: