2023. január 31. | 09:15

Megpróbálta móresre tanítani, nem sikerült.

Még 2022 júliusában történt az eset Győrben, hogy egy dobozos kishaszongépjárművel haladó 38 éves férfi nehezményezte egy BMW-s manővereit, így mellé érve heves gesztikulálásba kezdett.

A 37 éves sértett erre úgy reagált, hogy a kislánya játékpisztolyát mutatta fel. A vádlott ettől méginkább bepipult, így a BMW elé ment és büntetőfékezett egyet. Eközben a mögöttük haladó jármű csak forgalomtól elzárt területen tudta kikerülni a viaskodókat. A sértett által vezetett járműben utazott várandós felesége is, a hirtelen fékezésre a járműben lévő tárgyak a földre estek, de ütközés, személyi sérülés nem történt.

A vádlott kipattant autójából, hogy közelebbről is megismerkedjen a sértettel, ám ekkor a BMW-s egyszerűen kikerülte az álló járművet és elhajtott. A vádlott így kénytelen volt visszaszállni autójába, ezután a sértett nyomába eredt.

A közeli rendőrkapitányság épületéig üldözte az őt felbőszítő sofőrt, heves vitájuknak pedig az épületből kiérkező rendőrök vetettek véget.

A sértett és vádlott szóváltása miatt a rendőrség szabálysértési eljárást kezdeményezett, míg a vádlott ellen az ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat. A bűncselekmény büntetési tétele három évig terjedő szabadságvesztés, és az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat tiltsa el a közúti járművek vezetésétől. Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

Amennyiben érdekel, mit mond a szakjogász a büntetőfékezésről, akkor ezt a videót se hagyd ki:

Magyarország Ügyészsége