2023. március 06. | 12:32

Az ügyészség és több rendőrfőkapitányság közreműködésével kapcsolták le az elkövetőket.

Összesen 12 embert tartóztattak le egy szervezett akicó keretében, amikor arra a bűnbandára csaptak le, amely országszerte autópályák és gyorsforgalmi utak mentén fosztott ki több járművet. A pihenőkben parkoló autókból/teherautókból emelték el az értéktárgyakat, sokszor úgy, hogy a sofőr bent aludt a járműben.

Az elkövetők nem dolgoztak sokszor csendben sem, ám legtöbbször kevés nyomot hagytak maguk után. A kifosztott, elsősorban külföldi áldozatok pedig főként utólag, ébredés után szembesültek azzal, mi történt velük. Az elkövetőkkel szemben portyákat szerveztek, de nem sikerült a tetten érés.

Miután a rendőrségnek feltűnt az autópályák, gyorsforgalmi utak pihenőiben tavaly nyár óta végrehajtott bűncselekmények sorozatjellege és egyazon csapathoz való köthetősége, a magányos tettesekből, elszigetelt esetekből azóta szervezett bűnbanda és vármegyehatárokon átívelő, legalább félszáz ügyből álló sorozat vált.

A Pest vármegyei bűnügyesek egy kézbe gyűjtötték az azonosnak tűnő, korábban már felfüggesztett vagy még folyamatban lévő nyomozások iratait. A Fejér, Komárom-Esztergom, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest vármegyét érintő ügyekben addig beszerzett adatokat összevetették, a kapcsolódási pontokat és az azonos, több helyszínen is előforduló nyomokat összegyűjtötték, szűrték, szűkítették és értékelték.

A levont következtetések alapján - hetekkel később - a fantomokat meg tudták személyesíteni, az azonosított tettesekre dolgozva a csapat tagjait bővíteni tudták, amellyel aztán a bűnügyek száma is nőtt.

Az országúti fosztogatók névvel illetett banda tagjainak azonosításához, felkutatásához és elfogásához minden érintett vármegyében dolgozó rendőr hozzátett valamit, sőt, a kezdetektől szoros, sokszor jelenléti ügyészi felügyeletet biztosított a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség vezető ügyésze és munkatársai. Hónapokon át gyűjtötték a bizonyítékokat, amelyekkel kikezdhetetlenné tették a gyanúsítást, valamint a rajtaütés utánra tervezett, személyi szabadság korlátozására vonatkozó ügyészi indítványokat.

Tizenkét helyszínre indultak a Pest vármegyés rendőrökön kívül Fejér, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei, illetve érdi támogató egységek, a Készenléti Rendőrség bevetéstámogatói, valamint a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei is a 12 elkövetőért. Több tucat szolgálati járművel indult el a közel 100 rendőr és TEK-es Kunszentmiklósra.

A rendőrök jelenleg legalább kéttucat, autópályák, gyorsforgalmi utak mellett található pihenőkben elkövetett, többmillió forintos kárt okozó bűncselekményt hoztak eddig összefüggésbe a banda tagjaival. A 12 elfogott férfi mindegyike tagadta, hogy bármilyen szinten is tagja lenne egy ilyen bűnszervezetnek, egyikük értetlenségének is hangot adott, mit is keres ő valójában egy kihallgatáson.

A rendőrök lefoglalásokban is tevékenykedtek. Bár a bűncselekmény-sorozattal zsákmányolt pénzt az elkövetők hamar felélték, az értékeken túladtak, de került bűnjelcímke gépkárművekre, elektronikai és műszaki berendezésekre, ékszerekre. Az azóta letartóztatott gyanúsítottakkal szemben több rendbeli kifosztás és lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya.

Korábban már letartóztattak öt embert ezzel az üggyel kapcsolatban, a jelenleg 50-nél is több ügyből álló sorozat jövőbeni szélesítése további, eddig még fel nem derített nyomozások befejezését eredményezi majd.

Police.hu