2023. március 22. | 07:57

A támadókról egyelőre keveset tudni, de az már kiderült, hogy eddig milyen jellegű információkat loptak el az olasz vállalattól.

Nemrég a Ferrari levélben értesítette vásárlóit azzal kapcsolatban, hogy adataik egy része kiszivároghatott egy incidens során. Ez egy adathalász hackertámadást fed egészen pontosan, ami nemrég érte az olasz gyártó informatikai rendszerét.

Sajnálattal értesítjük önt egy kiber-incidensről, amiben a bűnelkövető képes volt korlátozott számú rendszereinkhez hozzáférni az IT-környezetünkben. Az eset részeként a klienseinkkel kapcsolatos néhány adat nyilvánosságra került, beleértve nevek, címek, e-mail címek és telefonszámok.

A Ferrari elmondása szerint a hackerek egy csoportja betört számítógépes rendszereikbe és hozzáfér azon belül több dologhoz is. Emellett pedig váltságdíjat követelnek azért, hogy ne szivárogtassák ki ügyfeleik adatait.

Azt egyelőre nem árulták el, hogy zsarolóvírus vagy zsarolási kísérlet áll-e a háttérben, de eredmény tekintetében talán mindegy is. Az olasz gyártó azonnal reagált a helyzetre, egy harmadik felet is bevont a történetbe.

Miután megkaptuk a váltságdíj követelést, azonnal vizsgálatot indítottunk egy vezető globális, kiberbiztonsági céggel együttműködve.

Ezzel a gyártó nem csak azt tudja meg, hogy pontosan milyen adatok szivárogtak ki és ki lehetett a támadó. Azt is feltárták, hogy egyelőre nincs jele annak, hogy érzékeny fizetési vagy bankkártya adatok szivárogtak volna ki az olasz gyártó szervereiről.

Emellett a Ferrari az illetékes olasz hatóságokat is értesítette az ügyről és annak menetéről. Ezután kijelentették, hogy a Ferrari nem fog váltságdíjat fizetni semmiért, mert azzal csak bűnözői tevékenységet támogatna és fenntarthatóvá tenne további támadásokat.

Úgy látják, hogy jobb lépés volt inkább tájékoztatni az ügyfeleket és a hatóságokat, illetve a biztonsági céget bevonva vizsgálatot folytatni. Ennél többet a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árultak el.

Sturcz Bertalan/ Alapjárat