2023. május 17. | 11:29

A projektek a hazánkban termelő német autógyártókat szolgálhatják ki, ezzel újabb munkahelyeket teremtve a magyar emberek számára.

3 milliárd eurós, forintba átszámítva közel 1000 milliárdos kínai autóipari beruházás érkezik Magyarországra, ezzel hazánk az elektromos átállás regionális központjává válhat, jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pekingben.

A kínai Ewe Power a múlt héten számolt be arról, hogy a nagyjából 400 milliárd forintból épít új akkumulátorgyárat Debrecenben. Ezzel a beruházással 1000 új munkahelyet teremtenek, és ez még csak egyike a közeljövőben megvalósuló projekteknek.

A nemzetközi sajtóban a magyar kormányt a kínai kapcsolatok uniós támogatójaként emlegetik. Magyarország elutasította azokat a nemzetközi nyomásra érkező kezdeményezéseket, hogy Európa leépítse gazdasági kapcsolatait Kínával. Magyarország továbbra is szorosan együttműködik az ázsiai nagyhatalommal, az akkumulátorgyárak építése mellett a 85%-ban kínai hitelből megvalósuló Budapest-Belgrád vasútvonal is kiváló példát szolgáltat erre.

Az Európai Unióban felmerült a Huawei Technologies telekommunikációs vállalat, valamint az 5G technológiára vonatkozó fejlesztések betiltása is. Szijjártó Péter a Huawei képviselőivel történt megbeszélés után azt nyilatkozta, a kínai cég támogatásával egy olyan ösztöndíj-programot valósítanak meg a Budapesti Közszolgálati Egyetemen, melynek segítségével a közszféra jövőbeli dolgozóit képezhetik.

Szijjártó hétfői sajtótájékoztatóján arról is beszélt, nem ért egyet azzal, hogy Kínát kockázatként vagy fenyegetésként kellene kezelni.

„Azt gondoljuk, hogy a Kínával való együttműködés hatalmas lehetőségeket tartogat a partnerek számára. Magyarország fejleszteni szeretné az EU és Kína közötti együttműködést, amibe nyilván nem fér az bele, hogy az EU például kínai vállalatokat helyezzen szankciós listára vagy exportkorlátozási szigorításoknak vessen alá kínai vállalatokat” – fogalmazott a magyar politikus.

Az Ewe Power mellett a szintén kínai CATL is Debrecenben létesít akkumulátorgyárat, a beruházás a környéken élők tiltakozása ellenére megvalósul, 2025-től pedig már tömeggyártásra rendezkednének be.

Depositphotos