2019. január 18. | 10:44

A Szalay Balázs, Bunkoczi László páros beállította pályafutása legjobb eredményét és az összetett 20. helyen ért célba a Dakar ralin

Az Opel Dakar Team kettőse az elmúlt tíz nap alatt 5600 kilométert teljesített a híres hírhedt perui dűnék között, amelyből 2956 km volt a mért szakaszok hossza. A megszokottnál rövidebb verseny volt, de a versenyzők egyöntetűen azt mondták, ez volt a legkeményebb azóta, hogy 2009-ben Afrikából Dél-Amerikába költözött a verseny.

Az idei viadal utolsó napjára még egy 112 kilométeres szakaszt jelöltek ki a szervezők, s ha bárki azt hitte, hogy sétagalopp lesz, nagyot tévedett. A puha homokos és dűnés szakasz bőven tartogatott meglepetéseket az indulóknak, így többen szerezhettek egy utolsó emléket a sivatagban való ásásról. A fordított sorrendben elrajtoltatott hurokszakasz a piscói táborból indult és ott is ért véget, ezen Szalayék a 22.-ként értek be, ami egyben az összetett 20. helyét is jelentette számukra, ahol az előző nap is álltak.

„Nagyon nagy drukkal álltam neki ennek a szakasznak, de a szervezők lendületes, élvezhető, jó pályát raktak össze, igaz, egyszer még így is ásnunk kellett. Megküzdöttünk ezért a célba érkezésért, s ezért a huszadik helyezésért, aminek nagyon örülök. Noha voltunk már huszadikak, évről évre nehezebb a verseny, sűrűbb a mezőny, egyre több gyári autót adnak bérbe és egyre több a jó és rutinos versenyző. Nagyon szép eredmény a huszadik hely, megküzdöttünk érte, sok kitartás kellett, hogy elérjük. Csapatmunka volt: Bunkoczi Laci és a szervizes srácok nélkül nem ment volna.” – mondta az Opel Grandland X pilótája, akinek ez volt a 14. Dakarja, amiből kilencedszer ért célba.

Navigátor-szempontból sem volt könnyű az elmúlt majdnem két hét, főleg azért, mert viszonylag kis sivatagi területen rendezték meg a szakaszokat, ennek következtében a vége felé mindenhol nyomok vezettek, amik sokszor tévútra vitték a figyelmetlen versenyzőket.

„Melós volt az utolsó szakasz is, s bár nyilván nem az volt a rendezők terve, hogy minél többen kiessenek, azért ma is elég sokan ástak a dűnék között. Az utolsó kilométereken már visszaszámoltam, s szurkoltam, most már ne legyen semmi bajunk. A huszadik hely tisztességes eredmény, beállítottuk a legjobbunkat, bár 2012-ben talán valamivel könnyebb volt megszerezni a huszadik helyet, mint most. Ez most elég keserves volt, rettenetesen sokat ástunk, ugyanakkor végig egyenletes teljesítményt nyújtottunk. Ez volt a huszadik hely titka, és az, hogy amennyire tudtunk, vigyáztunk az autóra.” - Emlékezett vissza Bunkoczi László az Opel Grandland X navigátora.

Az Opel Dakar Team weboldalán a csapattal kapcsolatos minden hír, szinte azonnal megtalálható.

41. Dakar rali utolsó, 10. szakaszát Pisco körül rendezték és a 359 km-es távban egy 112 km-es szelektív szakasz szerepelt. Az autósok közül Carlos Sainz és Lucas Cruz volt a leggyorsabb, őket a Sébastien Loeb Daniel Elena páros követte, harmadikként pedig a Cyril Despres, Jean Paul Cottret duó ért be. Szalay Balázs és Bunkoczi László a 22. pozíciót csípték meg a Grandland X-el.

Az összetett tabella legvégén is Nasszer al-Attijah és Matthieu Baumel állnak Nani Roma és Alex Haro Bravo előtt, a dobogó legalsó fokára pedig a Sébastien Loeb, Daniel Elena páros állhatott fel. Szalay Balázs és Bunkoczi László pedig a 20. helyen fejezték be a Dakar ralit.

Gratulálok az Opel Dakar Teamnek a kiváló eredményhez!