2019. augusztus 05. | 15:46

Röpke két és fél év múlva a jövőjének biztosítása érdekében hibrid erőforrásokra vált az amerikai open-wheel csúcsszéria.

Nagy változások várhatók az Indycar 2022-es szezonjára. A széria vezetése előző héten bejelentette, hogy megválnak a kizárólag belsőégésű motorok korszakától, ahogy több versenysorozat is teszi majd.

A változás sosem rossz, nincs ez másképp ebben az esetben sem. A jelenlegi 2,2 literes erőforrás helyett egy 2,4 literes ikerturbós V6-os kap majd hibrid rásegítést. Így több mint 200 lóerő teljesítménynövekedést vizionálnak, tehát 900 lóerő körüli teljesítmény várható. Emellett intenzívebb gyorsulás és érdekesebb versenyek várhatóak, kevesebb sárgazászlós fázissal.

Ugyanis a jelenlegi 2012 óta érvényben lévő konstrukció nem teszi lehetővé a pályán lefulladt autó újra indítását a pilótafülkéből, így a versenyzőnek meg kell várnia a biztonsági személyzetet, akik manuálisan teszik meg ezt. Az új érában már ez is lehetséges lesz, ahogy a KERS, vagyis a kinetikai energia visszanyerő rendszer is bevezetésre kerül.

Nem titok, hogy ráfér a szériára a biztonság javítása, ennek fényében új protokoll és képzés is életbe lép majd, amire a boxutcában dolgozók és a tisztségviselők is kötelezve lesznek. Ez többek közt az új fényjelzések jelentéséről szól majd, amiket az autókra szerelnek, és a Formula-e-ben használtakhoz hasonlóan a színeknek jelentésük lesz. Például, hogy az autóhoz biztonságosan hozzá lehet érni.

Az Indycarban jelenleg a Honda és Chevrolet van jelen motorszállítóként, akik vállalták, hogy az új szabályoknak megfelelő erőforrással rukkolnak elő addigra. Illetve tesztelési lehetőséget biztosítanak majd a csapatoknak. A széria vezetése továbbá újabb gyártókat szeretne bevonni, de konkrét cég még nem került szóba.

A hibrid rendszer bevezetése csúszik egy évet, mivel egyszerre akarják elkezdeni alkalmazni az új kasztnikkal, így teljesen átalakul és megváltozik majd Amerika első osztályú open-wheel szériája. Az újításokra vonatkozó szabályokat és korlátozásokat öt éves periódusra írták ki.

Az autós világ további híreiért nézd meg az Alapjárat megújult hírműsorát: