2021. július 08. | 00:18

Kórházi ápolást követően hunyt el.

Carlos Reutemann, az 1981-es Forma-1-es világbajnokság második helyezettje több hónapos kórházi ápolást követően örökre megpihent. A kiváló argentin pilóta állapota folyamatosan romlott az elmúlt hónapok során.

Május elején vérszegényésggel és kiszállítással szállították kórházba, bő két hetet követőe kiengedték. Május végén azonban ismét visszakerült egy Santa Fében található egyészségügyi központ intenzív osztályára. Gyomorpanaszai voltak, majd vesefunkciója is leromlott. 2017-ben diagnosztizáltak nála májrákot, panaszai ezzel voltak összefüggésben.

Reutemann halála mind a Argentína, mind a Forma-1 számára pótolhatatlan veszteség. 146 F1-es futamon indult 1972 és 1982 között, 12 győzelmet és 45 dobogós helyet ért el ez alatt. Hat alkalommal rajtolt pole pozícióból és hat leggyorsabb kör fűződik a nevéhez.

Első futamát 1972-ben teljesítette hazai publikum előtt, első győzelmére két évet kellett várnia, amelyre Dél-Afrikában került sor. Utolsó győzelmét az 1981-es Belga Nagydíjon aratta, míg utolsó futamára 1982-ben Brazíliában került sor.

F1-es karrierje során a Brabham színeiben 5, a Ferrarinál 2, a Lotusnál egy a Williamsnél pedig 3 szezont húzott le. Háromszor zárt a pontverseny harmadik helyén, utolsó előtti szezonjában pedig Nelson Piquet mögött a második helyen végzett, mindössze egyetlen pontos hátránnyal.

  • Címkék:
  • F1