Az Audi után a BMW is kiszáll a Formula E-ből

Közzétéve:
2020-12-03, 12:42

A bajor autógyártónál úgy vélik, maximálisan kihasználták a sorozatban rejlő fejlesztési lehetőségeket.

Az Audi mellett a BMW is elhagyja a Formula E sorozatot a 2020/21-es idény végén. A bajor autógyártó egy nappal a szezon eleji teszteket követően jelentette be távozását.

A BMW a kezdetektől jelen volt az elektromos versenyautók bajnokságában, a 2018/19-es idénytől pedig saját gyári csapatot is szerepeltettek. Bemutatkozásuk álomszerűen alakult, Antonio Felix da Costa rögtön az első futamon győzni tudott. A BMW végül az ötödik helyen zárta a bajnokságot. A 2019/20-as szezonban is megőrizték ezt a pozíciót, miközben három újabb futamgyőzelem került a csapat neve mellé.

„A Formula E sorozatban folytatott utazásunk az idény végén véget ér. Hét sikeres évet követően a BMW Csoport kiszáll a sorozatból. A kezdetektől fogva részt vettünk a Formula E sikertörténetében. Ami az elektromos hajtóegységeket illeti, kihasználtuk a sorozatban rejlő fejlesztési lehetőségeket. A BMW Csoport stratégiai váltása nyomán a jövőben az ötödik generációs BMW elektromos modellek nagymennyiségű sorozatgyártására kívánunk összpontosítani” - áll a BMW által kiadott közleményben.

BMW a Formula E-ben
A BMW kiszáll a Formula E-ből

A BMW a 2019-es idényt követően elhagyta a WEC sorozatot, illetve a jövőben valószínűleg motorbeszállítóként sem lesz jelen a Német Túraautó Bajnokság (DTM) mezőnyében. A bajorok mellett az Audi sem kíván további szerepet vállalni a Formula-E-ben, erőforrásaikat inkább a Le Mans 24 órás viadalon, illetve a Dakar Ralin való részvétel köti le.

A bejelentési hullámhoz hozzátartozik, hogy a BMW és az Audi mellett a Volkswagen is átszervezi a működési stratégiáját, melybe a jelek szerint a motorsporttal kapcsolatos projektek nem férnek bele.

Az autós világ friss híreiért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorát!

Kapcsolódó írások

2019. március 05.
A BMW, a Mercedes és az Audi is számos hibrid és elektromos hajtáslánccal szerelt modellt mutatott be a 2019-es Genfi Autószalonon. Megnéztük őket élőben!
Mitch Evans a Jaguar Formula-E autójában a mezőny élén
2020. december 28.
Versenykörülmények között tesztelik és fejlesztik a jövő technológiáit.

További hírek