2023. április 21. | 22:39

A német vállalat 2026-ban, a Sauber istállón keresztül érkezik meg a Száguldó Cirkuszba.

Tavaly októberben érkezett a bejelentés, mely szerint az Audi 2026-tól gyári csapatot indít a Forma-1-ben. A német autógyártó már dolgozik a hajtóegység prototípusán, melyet az év vége előtt szeretnének tesztelni.

Oliver Hoffmann, az Audi vezető tisztségviselője a Sanghaji Autószalonon tartott bemutató során hangsúlyozta, a projekten dolgozó munkatársak az elmúlt hónapokban magasabb fokozatba kapcsoltak.

Kína jelenti a legnagyobb piacot az Audi számára, így a sanghaji helyszín kiválasztása stratégiai céllal történt. Mindemellett a kínaiak megőrülnek a Forma-1-ért, a helyieknek és a sportágnak éppen ezért hatalmas veszteség, hogy a koronavírus-járvány miatt 2019 óta nem járt itt a Száguldó Cirkusz mezőnye.  

„Meggyőződésünk, hogy a Forma-1-es szerepvállalás erősíteni fogja az Audi sportos oldalát. A versenysorozat globális terjeszkedése folyamatos, egyre több rajongót tudhat maga mögött. Kína a legfontosabb eladási piacunk, így kiemelt figyelmet érdemel az itteni F1-es futam is” – tette hozzá Markus Duesmann, az Audi vezérigazgatója.

Nagyjából 260 szakember dolgozik a Forma-1-es hajtóegységen az Audi Neuburg an der Donauban található gyárában. A fejlesztői csapat magja a német vállalat meglévő állományából került ki, hozzájuk csatlakoztak F1-es tapasztalattal rendelkező mérnökök. Az Audi a csapat további bővítését tervezi, a végső létszám meghaladhatja a 300-at.

Stefano Domenicali, a Forma-1 elnök-vezérigazgatója örül az Audi érkezésének, szerinte a svájci istálló és a német autógyártó partneri megállapodása izgalmas lehetőségeket jelent a sportág számára.

A Sauber és az Alfa Romeo együttműködése a 2023-as idény végén befejeződik. A Forma-1-es csapat a következő években továbbra is a Ferrari hajtóegységével versenyezhet, mielőtt az olaszok átadnák a helyüket az Audinak.

Audi