Elillanhat a Ferrari fölénye Szocsiban? - Szavazás

Közzétéve:
2019-09-25, 14:47

A Formula-1 mezőnye hétvégén Szocsiba látogat, ahol az Orosz Nagydíjat rendezik.

A Formula-1 következő állomása Szocsi lesz, ahol 2014 óta rendeznek futamot. 2018-ban Hamilton nyert - akárcsak a hibrid éra első két évében - Bottas és Vettel előtt, viszont ezt nem erőből sikerült abszolválnia a Mercedes brit pilótájának.

A hibrid éra korábbi éveiben rajta kívül még Bottas és Rosberg diadalmaskodott, ugyanazzal a gyártóval. Vettel összesen háromszor, Räikkönen pedig kétszer állhatott fel a dobogó valamelyik fokára. További érdekesség, hogy 2015-ben Sergio Pérez harmadikként ért célba, abban a szezonban az volt az egyetlen dobogós helyezése.

A Mercedes mögötte a két Ferrarival egy kanyarban

A történelem szép, a statisztika pedig hasznos, ez alapján megint a két Mercedesnek kéne rommá alázni a mezőnyt. Viszont az előző három versenyen úgy látszik magára talált a Ferrari, viszont ezt a kijelentést nem akarom elhamarkodni, mivel az borítékolható volt, hogy Spa-Francorchamps-ban és Monzában jók lehetnek, mert a nyomvonalak karakterisztikája fekszik majd az erős motorral és remek légellenállással rendelkező olasz alakulatnak.

Mint tudni illik így is lett és Leclerc mind a kettőt behúzta. A Szingapúri futam történései érdekesek voltak számomra. Nem akarom elvenni a Ferrari érdemeit, de benne van a pakliban, hogy az utolsó, kettős győzelemhez nagyban hozzájárult az, hogy a Red Bull Racing rossz irányba ment el a beállításokkal, míg a Mercedes stratégia terén nem állt a helyzet magaslatán.

A Szocsiban található pálya utolsó kanyar felülnézetből

Szocsiban nagyon hosszú egyenesek vannak, így teljesen más aerodinamikai beállítások szükségesek mint Szingapúrban. Szóval a hétvégi futam kulcsfontosságú visszajelzést adhat a Ferrari mérnökeinek arról, hogy ténylegesen mennyivel lett jobb az autójuk.

Az időjárás még bekavarhat, de kíváncsian várom, hogy Bottas visszakapja-e az élettől azt, amit tavaly elvett tőle vagy megint a Ferrarik mögött fog koslatni? Illetve az is érdekes lehet, hogy csapaton belül Vettelnek vagy Leclerc-nek kedveznek majd?

Az autós világ friss híreiért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorát!

Kapcsolódó írások

2019. július 12.
A Ferrari egyik kamionjára valahol néhány illegális bevándorló is feljutott, egy biztos: nem a versenyre voltak kíváncsiak.
Lauda Ferrarija
2019. június 23.
Az osztrák legenda ezzel az autóval lett világbajnok először, a 312T modell kikiáltási ára 2 milliárd forint.

További hírek