2019. május 20. | 17:25

A Túraautó-világkupa Szlovákia után Hollandiába látogatott, ahol több nehézség után Michelisz mégis dobogóra állt

Zandvoort is bakancslistás versenypálya számomra. Örülök, hogy hosszú kihagyás után 2020-tól visszatér ide az F1. Michelisz Norbi kifejezetten szereti ezt az aszfaltcsíkot, mert régi stílusú, amelyen több döntött kanyar is található.

Az időmérőn már egy érdekes dolog történt, ugyanis a héten megváltoztatták a BoP-t, vagyis a teljesítménykiegyenlítő-rendszert. Ennek köszönhetően a négy Lynk & Co fél másodpercet vert a mezőny többi tagjára, miközben a többi 17 pilóta között volt összesen fél másodperc! Az edzés után a felügyelő testület visszaállította a Szlovákiában érvényes rendszert, a versenyen Thed Björk és Yvan Muller tudta is tartani a korábban megszerzett pozíciókat.

Az első futamon Michelisz Norbi a 12. helyről rajtolt és szemmel láthatóan nem volt valami rendben, gumiprobléma miatt ki kellett állnia a boxba, így az utolsó helyekre csúszott vissza. Végül a 24. helyen intették le. Tassi Attila a 18. helyen ért be, de utólag kizárták, mert az egyik szenzor nem volt a helyén, így nem tudták kinyerni a szükséges adatokat.

A második verseny elején Tassi kicsúszott miután Tom Coronel meglökte a Honda hátulját, emiatt beküldték a biztonsági autót. Az új rajt után Guerrieri állt az élen a két Volkswagen előtt, Michelisz pedig a nyolcadik helyen autózott nyakán Ehrlacherrel és Björkkel. A negyedik körben Muller hátrébb került, így Norbit a hetedik helyen intette le a kockás zászló.

A fő futamon az ötös számú Hyundai a harmadik helyről várta a lámpák kialvását Ehrlacher és Björk mögül. Ők elkakaskodtak már az első métereken, ami nem kedvezett Norbinak és még Farfus is megelőzte. A csapat utasítására viszont az utolsó körökben el kellett engednie a magyar versenyzőt, mivel sokkal több pontot szerzett eddig a szezonban.

A Túraautó-világkupa állása a zandvoorti hétvége után:

  1. Esteban Guerrieri 161 pont
  2. Thed Björk - 150 p.
  3. Nestor Girolami - 135 p.
  4. Norbert Michelisz - 130 p.

A WTCR csapatok jelenlegi állása:

  1. ALL-INKL.COM Münnich Motorsport - 296 pont
  2. Cyan Racing Lynk & Co - 258 p.
  3. BRC Hyundai N Squadra Corse - 236 p.

A sűrű szezonkezdet után most egy kis pihenő következik, A WTCR legközelebb a Nürburgring Nordschleiféra látogat június 21-22-én.