2021. március 04. | 08:20

A kétszeres világbajnok 2021-ben az Alpine színeiben tér vissza a Száguldó Cirkuszba.

Ahogy azt a Forma-1-es hírfolyamot követők már jól tudják, 2021-ben ismét ott lesz Fernando Alonso a rajtrácson. A kétszeres világbajnok spanyol pilóta február közepén kerékpáros balesetet szenvedett, melynek következtében meg kellett operálni az állkapcsát. Alonso a hírek szerint már jól van, gőzerővel készül a visszatérésre. Addig is következzen most 10 érdekesség a spanyol világbajnokkal kapcsolatban.

1. Előbb tanult meg versenyezni, mint tízig számolni

A legtöbb autóversenyző, aki eljutott a Forma-1-ig, fiatal korában már ismerkedni kezdett a száguldás érzésével. Alonso nővérét, Lorenát kevésbé érdekelte az édesapjuk által épített gokart, a hároméves Fernando azonban rögtön beleszeretett. A következő négy esztendő gyakorlással telt, majd hétéves korában már az első versenyén is rajthoz állhatott. Ő volt a legfiatalabb a mezőnyben, a végén mégis őt intették le az első helyen.

2. Ő Spanyolország egyetlen futamgyőztese

Alonso érkezése előtt nem termett sok babér a spanyol pilóták számára a Forma-1-ben. Összesen 11 versenyző jutott el a Száguldó Cirkuszba az ibériai országból, ők összesen egy dobogós helyezést tudnak felmutatni 1956-ból. Ezzel szemben Alonso neve mellett 32 futamgyőzelem, összesen 97 pódium és két világbajnoki cím szerepel. A spanyol versenyző először Magyarországon állhatott fel a dobogó tetejére, hazájában pedig három versenyt tudott megnyerni. Nem csoda, hogy miatta fél Spanyolország F1-es rajongó lett.

3. Tudta, mivel idegesítheti fel Ron Dennist

A világbajnoki címet hozó 2006-os évet követően Fernando Alonso a McLaren csapatához szerződött. Csapattársa az újonc Lewis Hamilton lett, kettejük kapcsolata pedig finoman szólva sem volt zökkenőmentes. Alonso Ron Dennis csapatfőnökkel sem volt jóban, szerinte ugyanis munkaadója Hamiltont részesítette előnyben. A spanyol versenyző a pályán igyekezte bizonyítani képességeit, emellett azonban néhány apró trükkel is próbált Dennis idegeire menni.

„Ron Dennis krónikusan tisztaságmániás volt, egyszerűen gyűlölte, ha valaki nem késsel és villával evett lédús gyümölcsöket. Fernando tisztában volt ezzel. Az egyik megbeszélésre egy hatalmas, érett őszibarackkal érkezett, leült Dennis mellé, és hangosan szürcsölve ette a gyümölcsöt. A barack leve és néhány gyümölcsdarab a szakállában maradt. Ron Dennist az ilyenekkel ki lehetett kergetni a világból” - emlékezett vissza Matt Bishop, a McLaren akkori kommunikációs vezetője.

Ron Dennis és Alonso viszonya valószínűleg nem csak a barack miatt romlott meg annyira, hogy a spanyol pilóta 2008-ra visszatérjen a Renault csapatához.

4. Közeli jóbarátok voltak Mark Webberrel

Ha Ron Dennis nem is tartozott közéjük, Alonso néhány versenyzőtársával remek kapcsolatot ápolt. Egyikük az ausztrál Mark Webber, akivel együtt érkeztek meg a Forma-1-be. Kettejük barátságát még a 2010-es világbajnoki címért folytatott versengés sem tette tönkre. A 2011-es Német Nagydíj leintését követően Alonso Webber autóján ülve taxizott vissza a garázsba, ezt a szívességet a spanyol pilóta a 2013-as Szingapúri Nagydíj után viszonozta.

5. Imád kerékpározni

A kerékpározás is egy újabb közös pont Mark Webber és Fernando Alonso életében. Az ausztrál pilóta Alonsóhoz hasonlóan járt már pórul biciklizés közben, Webber 2008-ban találkozott szerencsétlenül egy autóval.

Alonsót annyira érdekli a kerékpársport, hogy 2013-ban megpróbálta megvásárolni az Euskaltel csapatát, azonban a felek nem tudtak egymással megállapodni. 2015-ben aztán saját csapat elindításába vágta fejszéjét, ám ennek létrehozása drága és vesződséges vállalkozásnak bizonyult.

6. Hatalmas Real Madrid szurkoló, sőt, a klub tagja

A megszállott madridista hírében álló Fernando Alonsót a királyi klub tiszteletbeli tagjává választották. Bemutatására a csapat új igazolásaihoz hasonló módon került sor, még Florentino Perez elnök mellett is készült róla fénykép.

„Nagyon különleges nap ez számomra, hogy itt lehetek a kedvenc stadionomban. Sokan megkérdezik, hogy miért szurkolok a Real Madridnak. Soha nem tudtam erre világos választ adni. Ezt egyszerűen érezni kell, mint ahogy a klub többmillió rajongója is érzi ezt világszerte” - mondta a bemutató ünnepségen a spanyol autóversenyző.

7. Létezik egy Fernando Alonso Múzeum, ami a spanyol pilóta szerint túl kicsi

2015-ben nyitotta meg kapuit a Museo y Circuito Fernando Alonso, ahol a spanyol világbajnok versenyzői pályafutásának több mint 300 eleme van kiállítva. A látogatók megcsodálhatják Alonso autóit, sisakjait, trófeáit, valamint egy saját tervezésű gokartpályát is.

Alonso ugyan visszafogottan nyilatkozott az Alpine idei szereplésével kapcsolatban, ám a jelek szerint mégis számít néhány nagy dobásra. A spanyol pilóta 2 millió fonttal támogatja a múzeum bővítését, mert szerinte a hely nem elég nagy. Szerinted nyerhet még trófeákat a Forma-1-ben?

8. Ha 11 ponttal többet szerez, ma már ötszörös világbajnok lehetne

Alonso 2007-ben, 2010-ben és 2012-ben is egy hajszállal maradt le a világbajnoki címről. A 2007-es elsőséget Kimi Räikkönen orozta el az egymással acsarkodó Alonso és Hamilton előtt, az utóbbi két évben pedig Sebastian Vettel örülhetett a végelszámolásnál. Mindent összeadva összesen 11 ponttal kellett volna több Alonsónak ahhoz, hogy ötszörös világbajnok legyen. Képzeld el, mekkora múzeum kellene annyi relikviának.

9. Ő az öt F1-es világbajnok egyike, akik Le Mans-ban is győzni tudtak

Ugyan 10 olyan pilóta van, aki több Forma-1-es világbajnoki címmel rendelkezik nála, a Le Mans-i 24 órást azonban csak öt F1-es világbajnok tudta megnyerni. Alonso 2018-ban a Toyota csapatával ért fel a csúcsra a legendás hosszútávú viadalon, ezzel csatlakozott Graham Hill, Phil Hill, Jochen Rindt és Mike Hawthorn illusztris társaságához. Az F1-es Monacói Nagydíj, a Le Mans-i 24 órás és az Indy500 megnyerésével övé lehetne a sportág Hármas Koronája, ehhez már csak a legutóbbit kellene behúzni. Alonso egyelőre azonban kizárólag a Forma-1-re összpontosít.

10. Pályafutása során csak egyszer kapott ki a csapattársától

Fernando Alonso 18 Forma-1-es szezonjai közül egyetlen egyszer maradt alul saját csapattársával szemben. 2015-ben Jenson Button négy egységgel gyűjtött nála többet. 2001-ben a Minardinál Alonso és Tarso Marques egyformán nulla pontot szereztek, 2007-ben pedig Hamiltonnal ért el holtversenyt a spanyol pilóta. Ezeket az eseteket leszámítva Alonso mindig elverte saját csapattársát – Esteban Oconnak bizony fel kell kötnie az alsóneműt.