2019. augusztus 17. | 11:44

A finn pilóta ugyan nincs élete formájában, ám még mindig ő a csapat legjobb opciója a 2020-as szezonra.

Társszerző: Hajdu Balázs

Valtteri Bottasnak nincs könnyű dolga. A 2018-as idényt győzelem nélkül zárta, idén ugyan megtört a jég, ám nem egyszerű lépést tartani a bombaformában lévő Lewis Hamiltonnal. A Magyar Nagydíj első körében látottak sem erősíthették a finn versenyző önbizalmát. Bottas az első kanyarban megpróbálta nyomás alá helyezni Max Verstappent, azonban csúnyán elfékezte magát, amivel lehetőséget adott Hamiltonnak a támadásra. A brit világbajnok kívülről próbálkozott, Bottas pedig hatalmas helyet hagyott neki az előzéshez. Úgy tűnt, mintha túl óvatos lett volna csapattársával szemben. Lehet, hogy így próbálja biztosítani helyét a jövő évi rajtrácson?

Természetesen könnyű Bottas teljesítményét a fotelban ülve kritizálni. Voltak szenzációs megmozdulásai pályafutása során, ám a szerencsével sokszor hadilábon állt, néhány esetben pedig saját hibájának köszönhetően tette tönkre a versenyét. Jelenleg a 2020-as Mercedes-szerződése forog kockán. Úgy látszik, hogy a finn óvatos stratégiát választott. Ha ütközne Hamiltonnal, az végzetes lenne számára. Ám ebben a pillanatban ő a brit világbajnok legnagyobb riválisa, és szerintem nem próbált meg mindent, hogy felvegye vele a versenyt. Főleg a test-test, kerék-a-kerék elleni csatákat hiányolom. Tény, hogy Hamilton rendkívül jó ezekben a helyzetekben. Nico Rosberg próbált agresszív lenni vele szemben, legtöbbször nem volt kifizetődő taktika, de legalább megkísérelt nyomást helyezni Hamiltonra. Bottas képes lehetne erre, de talán nem elég kemény, amikor annak kellene lennie.

Összegezve az elmúlt két futamot, Bottas nagyjából 30 pontot szerezhetett volna, ehelyett mindössze 4 egység lett az övé. Hamilton kezd elhúzni tőle, Verstappen pedig egyre jobban közeledik hozzá.

Mindezeket figyelembe véve, nem lenne meglepő, ha a következő idényben Esteban Ocon kapna lehetőséget a Mercedestől, ám véleményem szerint azonban ez rossz döntés lenne. Hamilton mellé ugyanis Bottas az ideális csapattárs. Az előző két verseny ugyan gyengén sikerült számára – nem meglepő, amikor ilyen incidenseket követően a csapatfőnök arról nyilatkozik, hogy a helyedre mások is jó eséllyel pályáznak, a szezon elején azonban remekelt a finn. Szenzációs győzelmet aratott Ausztráliában és Azerbajdzsánban, az időmérős meccsük pedig 6-6-ra áll Hamiltonnal. Bottas egy igazán gyors pilóta. A csapatnál eltöltött 2,5 év alatt semmilyen problémája nem akadt a csapattársával. Hamilton elégedett a helyzettel – Bottas kihívás elé állítja őt, mégsem elég jó, hogy legyőzze.

Mérlegre téve a csapattársak viszonyát a nagycsapatoknál, Sebastian Vettel és Charles Leclerc nagyjából egyformán teljesítenek – ami nehézségekhez vezethet a jövőben. Max Verstappen és Pierre Gasly fényévekre vannak egymástól, s aligha fogja a franciát váltó Albon elagyabugyálni a holland zsenit. Szerintem Christian Horner is szívesen látna egy Bottas-típusú versenyzőt a Red Bull csapatánál: csendben szállítja a pontokat, anélkül, hogy feszültséget okozna.

A Mercedes első számú alternatívája Bottas helyett Esteban Ocon lenne. A francia pilóta teljesítményét nehéz megítélni. Két évig volt Sergio Pérez csapattársa a Force Indiánál, és nem mondanám egyértelműen, hogy gyorsabb volt nála. Ha valakit Pérezhez hasonlítanak, az önmagában nem rossz, hiszen a mexikói a középmezőny egyik legjobbja. A Mercedes nyilván bízik Oconban, máskülönben szóba sem került volna a neve.

Vajon milyen hatással lenne Ocon érkezése a csapat egyensúlyára? Ocon és Pérez nem voltak barátok, számos alkalommal ütköztek is egymással. A franciának volt ügye Räikkönennel Bakuban és Verstappennel Brazíliában. Ő biztosan nem lenne olyan óvatos, mint Bottas, szerintem izzana a levegő közte és Hamilton között. A szurkolók több izgalmas csatát látnának, Toto Wolff idegeinek azonban biztosan nem tenne jót.

Természetesen benne van a pakliban, hogy 2020-ban egy higgadtabb Esteban Ocon ülne be a Mercedesbe. Egy teljes tartalékpilótaként eltöltött szezon után valószínűleg dolgozik benne a bizonyítási vágy. Adódik a kérdés, vajon mennyi időre lenne szüksége, hogy újra felvegye a Forma-1 ritmusát? A középmezőnyben nyilván nagyobb a türelem és a mozgástér, az élen azonban azonnali eredménykényszer léphet fel.

Ha a Mercedes le akarta volna váltani Bottas-t, talán a tavalyi gyengélkedése után érthetőbb lett volna. A finn egyetlen futamot sem tudott megnyerni, 5. lett a világbajnoki pontversenyben. Ocon jó formában, sikerre éhesen várt a lehetőségre, Toto Wolff azonban kitartott Bottas mellett, ő pedig javított a formáján. Ezek után érdekes lenne megválni tőle, hiszen Ocon szerződtetése számos bizonytalansági tényezőt tartogat.

Ha Toto Wolff helyében lennék, megtartanám Bottas-t, Ocont pedig kölcsönadnám valamelyik középcsapatnak. A Renault vagy a Haas jó választás lenne. Ha Ocon jól teljesít, akkor harcba szállhat a 2021-es ülésért. Semmiképpen nem lesz könnyű dolga, hiszen a jelenlegi Williams-pilóta, George Russell is a Mercedes támogatását élvezi, és a fiatal brit újonc a lehetőségekhez képest remekül teljesít. Russell a jövő embere lehet a Mercedesnél, ha ő kapná meg Bottas helyét 2020-ban, az mindenki számára komoly meglepetés lenne.

Összegezve tehát, Bottas szerződéshosszabbítása több lehetőséget kínálna fel a Mercedes számára. Képes lenne Hamiltont is kihívás elé állítani, nem bontaná meg a harmóniát a csapaton belül, és értékes pontokat venne el a Red Bulltól és a Ferraritól. Ocon tovább csiszolhatná képességeit a középmezőnyben, aztán a csapat majd eldönti, hogy 2021-ben a franciát, vagy George Russelt választják. Ki tudja, még az is lehet, hogy Bottas teljesítménye egy újabb évvel megtoldja Mercedeses pályafutását.

Hamilton visszavonulása egyáltalán nincsen napirenden. A brit helye megkérdőjelezhetetlen a csapatnál. Szerinted ki lenne az ideális választás a Mercedes számára? Te mit tennél Toto Wolff csapatfőnök helyében?

  • Címkék:
  • F1