2021. február 23. | 18:35

A thai versenyző elárulta, miben reménykedik.

A Red Bull versenyzői akadémiája arról híres, hogy olyan tehetségeket hoz a Száguldó Cirkusz világába, mint a négyszeres viágbajnok Sebastian Vettel, vagy a mezőny jelenlegi egyik legjobbjának tartott Max Verstappen. Ugyanakkor a Red Bull kapcsán a kíméletlenség szó is gyakran felvetődik, különösképpen akkor, ha a dolgok nem teljesen úgy alakulnak egy reménységük esetében, ahogyan azt várják.

A thai versenyzője egyike azoknak, akik hamar megtapasztalták, milyen kemény a Red Bull növendékének lenni. Miután csapattársa, Max Verstappen kétszer annyi pontot szerzett a 2020-as szezon során, nem meglepetés, hogy Alex Albon nem kapott új szerződést csapatától a 2021-es évre. Sőt, mivel Pierre Gasly mellé a japán Juki Cunodát szerződtették a fiókcsapathoz, az AlphaTaurihoz, így a “lefokozás” sem jöhetett szóba.

Albon úgy véli, nem kizárólag ő tehet arról, hogy úgy sikerült a szezonja, ahogyan. Egész évben panaszkodott az RB16-ra, gondja volt az egyensúllyal, a tapadással és a végsebesség terén sem volt igazán erős a Red Bull tavalyi autója. Az, hogy Verstappen ennek ellenére még futamot is tudott nyerni vele sokak szerint annak köszönhető, hogy a holland egy másik dimenziót képvisel. Összehasonlításokat végezni ez ügyben lehetetlen, de könnyen megeshet, hogy sok más versenyző is hasonló sorsra jutott volna, mint Albon, ha a Verstappen lett volna a csapattársa.

“Természetesen csalódott vagyok. Nem titok, az autó elég bonyolult volt a működését tekintve. Nehéz szezon volt számomra a tavalyi. El kell fogadnod a helyzetet” - summázta gondolatait Albon.

Albon készen áll a visszatérésre a Red Bull színeiben

A thai pilóta abban bízik, hogy 2022-ben visszatérhet vagy a Red Bull vagy az AlphaTauri volánja mögött, és újra versenyzőként várhatja a hétvégéket. Jelenleg tesztpilótaként arra törekszik, hogy vezetői készségein javítson, míg a DTM-ben a pályán is bizonyíthat.

“Elsősorban a Red Bull csapatában képzelem el a jövőmet. Nem csupán kettő, hanem valójában négy ülésre pályázhatok” - célzott Albon arra, hogy akár az AlphaTauriban is szívesen versenyezne, ha a Red Bull megtartja Verstappent és Perezt is 2022-re.

Nagy kérdés, hogy mennyire lesz versenyképes idén a Red Bull, Perez hogyan teljesít majd Verstappennel szemben, és mire megy az ifjú Cunoda az AlphaTauriban? Albon minden esetre felkészülten vár a lehetőségre, ami egyáltalán nem biztos, hogy újból megadatik neki.

  • Címkék:
  • F1