F1: A helyszínről tudósítok az Osztrák Nagydíj alatt!

Közzétéve:
2019-06-26, 12:46

Hétvégén rendezik a Formula-1-es Osztrák Nagydíjat a Red Bull Ringen, a helyszínről fogok jelentkezni, már holnap.

Az utóbbi napokban nagyon feszült voltam, mert egészen tegnapig nem jött semmilyen visszajelzés arról, hogy tudok-e akkreditált fotósként menni a Formula-1-es Osztrák Nagydíjra. Végül kedden délután hatalmas megkönnyebbülés ért, mikor átváltott a státuszom.

Öt év kemény munkájának eredménye ez, hogy ott lehetek. Titkon vagy nyíltan minden sportfotós ezért dolgozik, hogy egyszer a nagyok közt fotózhasson. Idén sok más dologgal együtt már ezt is kipipálhatom a bakancslistámról. 8-án töltöm a 24. életévemet, ennél szebb ajándékot elképzelni sem tudok.

Eddig kétszer jártam már a Red Bull Ringen Volentér Balázs versenyei miatt. A helyismeret sokat számít, tudom mi honnan és hogy néz ki jól. Ezzel megspórolok egy kis időt magamnak, illetve elég lesz felvenni az F1 tempóját nem kell még a pályával is megismerkednem.

Red Bull Ring célegyenes vége

Amit érdemes tudni a Red Bull Ringről

Egészen 1969-ig nyúlik vissza létesítmény története, eredetileg az Österreichring névre hallgatott, majd 1997–2003 között A1-Ring néven ismerték. Az eredetileg 6 km hosszú nyomvonalat a 90-es évek közepén 4 318 méterre rövidítették, ami megegyezik kb a mai hosszával és az akkor legmodernebb előírásoknak is megfelelt.

2003-ban több nézeteltérés miatt a Száguldó Cirkusz 10 évre búcsút intett a helyszínnek, 1987 után másodszor. 2011-ben a Red Bull energiaital gyártó cég vette kezelésbe a létesítményt, ennek eredményeképpen 2014-ben visszatért a szomszédba a Formula-1, azóta ez már a hatodik futam a spielbergi pályán.

A Red Bull Ring hátsó kanyarjából a kilátás

Az egész egy völgyben fekszik, ezt az adottságot jól kihasználták. A lejtőket természetes tribünként hasznosították, ez remek rálátást biztosít a nyomvonalra, másrészről pedig különleges környezetet ad a versenyeknek. A pilóták kedvelik ezt a helyszínt többek közt a környezeti adottságok miatt.

Kíváncsian várom a hétvégét és nagyon örülök, hogy az Alapjárattal megléptük ezt a mérföldkövet is, nem sokkal a 100 000 Facebook követő elérése után.

Kövesd figyelemmel az Alapjárat Instagram, Facebook oldalát és a weboldalt a friss tartalomért a hétvégén is!

További autós hírek

Olyat gyakran látunk és posztlunk is, hogy a robogó, megkülönböztető jelzést használó mentőautó után bevágódnak és így próbálnak maguknak időt…

A tűz olyan reakciót váltott ki a kocsiból, amire nem lehetett előre számítani – írja az origo. Az alábbi videót…

Eddig tisztázatlan körülmények között 2020. január 25-én 15 óra 35 perckor, az M3-as autópálya 49+100-as kilométerszelvényében, a Miskolc irányába vezető…

Rengeteg megbotránkoztató, meghökkentő vagy esetenként vicces felvétel kerül fel oldalunkra. Azon túlmenően, hogy próbálunk titeket érdekes, szórakoztató, naprakész tartalmakkal ellátni,…

A teherautó sofőrje az A9-es autópályán haladt Ingolstadt közelében. A német rendőrök meg tudták állítani, de nem volt egyszerű feladat.…

Kapcsolódó írások

Max Verstappen a Red Bull Ring főépülete előtt suhanva
2019. július 06.
Hétvégén a Red Bull Ringről tudósítottam neked, a rengeteg teendő mellett azért jól is éreztem magam, na de mivel is teltek a kinti napok?
Hamilton autója és sisakja közelről
2019. augusztus 06.
Rengetegszer fotóztam már a Hungaroringen, most mégis minden teljesen más volt.
Mattia Binotto gondterhelt arca az Osztrák paddockban
2019. június 27.
A Formula-1-es versenyhétvége rendszerint csütörtökön veszi kezdetét, nincs ez másképp a Red Bull Ringen sem.
McLaren F1 a levegőben
2018. november 30.
A 90-es évek legendája feltöltés nélkül utasította maga mögé a világot, 627 lóerős motorja és pihekönnyű kasztnija lehetővé tette a hihetetlen rekorddöntést!