F1: 8 alkalom, amikor csapatutasítás döntött a győzelemről

Közzétéve:
2019-06-17, 05:41

Emlékszel még arra, amikor Barrichello elengedte Schumachert? Vagy arra, amikor Coulthard átadta a győzelmet Häkkinennek?

Társszerző: Hajdu Balázs

A következő összeállításban olyan esetek szerepelnek, amikor a versenyben vezető pilóta csapatutasításnak köszönhetően átengedte a futamgyőzelmet csapattársának.

1. Riccardo Patrese és Nigel Mansell, 1992 Francia Nagydíj

Riccardo Patrese második számú pilóta volt a Williamsnél Nigel Mansell mögött. Az 1992-es Francia Nagydíjon azonban nem volt minden ennyire egyértelmű. Mansell indulhatott az első rajtkockából, ám Patrese a rajtnál átvette a vezetést. A versenyt 18 kör után a szakadó eső miatt megállították. az újraindításnál Mansell támadott, ám Patrese meg tudta tartani a vezetést. Meglepő módon aztán a kör végén Patrese maga elé engedte a brit világbajnokot. A csapat szólt közbe? Patrese nem kívánta kommentálni az esetet, ám elég nyilvánvalónak látszik a dolog – még akkor is, ha Mansellnek utcahossznyi előnye volt a bajnokságban.

Patrese végre versenyképesnek bizonyult – erre közbeszólt a csapatutasítás
Patrese végre versenyképesnek bizonyult – erre közbeszólt a csapatutasítás

2. Eddie Irvine és Michael Schumacher, 1997 Japán Nagydíj

A rajtnál Jacques Villeneuve ragadta magához a vezetést. A kanadai pilóta szándékosan lassan közlekedett, remélve, hogy valaki megelőzi a világbajnoki rivális Michael Schumachert. A Ferrari felkészült erre a taktikára, így könnyű autóval küldte harcba Eddie Irvinet. Az ír versenyző átrágta magát Häkkinenen, majd Schumachert és Villeneuvet is megelőzte.

Az 1997-es Japán Nagydíj rajtja
Az 1997-es Japán Nagydíj rajtja

Villeneuve tovább folytatta a többiek feltartását, miközben Irvine elhúzott. Schumacher sikeresen átugrotta kanadai ellenlábasát a boxkiállás során, Irvine pedig jó csapatjátékosként lelassított, és átengedte a győzelmet Schumachernek.

3. David Coulthard és Mika Häkkinen, 1998 Ausztrál Nagydíj

A McLaren csapata olyan meggyőző fölénnyel nyerte meg az idénynyitó Ausztrál Nagydíjat, hogy mindenki kört kapott tőlük. Häkkinen a verseny nagy részében vezetett, majd a futam vége felé a finn egyszerűen áthajtott a boxutcán megállás nélkül. Néhány körrel a leintés előtt David Coulthard vezető pozícióban találta magát, ő azonban visszaengedte maga elé a csapattársát. A verseny előtt a McLaren csapata megállapodott abban, hogy azt engedik nyerni, aki az első kör után az élen áll.

Az 1998-as Ausztrál Nagydíj dobogósai
Az 1998-as Ausztrál Nagydíj dobogósai

Néhány évvel később a McLaren akkori csapatfőnöke, Ron Dennis elmondta, hogy Häkkinen fantomkiállása annak volt köszönhető, hogy valaki hozzáfért a csapat rádiófrekvenciájához. Azért döntöttek az elengedés mellett, mert annak a kiállásnak nem kellett volna megtörténnie.

4. Mika Salo és Eddie Irvine, 1999 Német Nagydíj

Michael Schumacher az év nagy részét lábtörés miatt kihagyni kényszerült. A német versenyzőt Mika Salo helyettesítette, a világbajnoki címért pedig így csak Eddie Irvine harcolhatott. A Német Nagydíjon sokáig Mika Häkkinen állt az élen, ám a McLaren finn versenyzője egy defekt miatt kiállni kényszerült. Mika Salo mindössze második versenyét futotta a Ferrari színeiben, korábban még dobogóra sem állhatott, most pedig az első helyen találta magát. Salo szerencsétlenségére Irvine haladt mögötte a második helyen, így át kellett adnia a győzelmet ír kollégájának. Irvine bezsebelte a futamgyőzelemért járó pontokat, ám később Salónak adományozta az első helyezettnek járó trófeát.

Mika Salo a Ferrari volánja mögött köröz
A csapatutasítás elvette Mika Salotól élete legnagyobb lehetőségét, hogy F1-es futamot nyerjen

5. Michael Schumacher és Eddie Irvine, 1999 Maláj Nagydíj

Schumacher a bajnokság vége előtt két futammal visszatért, hogy segítse Eddie Irvine világbajnoki címének megszerzését. Elég furcsa ezt így leírni, hiszen a dolog éppen fordítva szokott lenni. Schumacher a Maláj Nagydíjon mindenkit emlékeztett arra, hogy ő az elsőszámú versenyző: az időmérőt több mint egy másodperces fölénnyel nyerte meg. A verseny rajtja után is az élen maradt, majd elengedte Irvine-t.

Schumacher a Ferrarival száguld
Ritkán fordult elő, hogy Schumacher bárkinek is odaajándékozta volna a győzelmet

A német versenyző aztán feltartotta Mika Häkkinent, miközben Irvine tovább építette előnyét. Schumacher aztán annyira gyors volt, hogy újra az élre állt a kerékcserék előtt, így ismét el kellett engednie ír csapattársát.

„Schumacher nem csak a legjobb elsőszámú pilóta volt, hanem a legjobb második számú is”- mondta a verseny után Eddie Irvine.

6. Rubens Barrichello és Michael Schumacher, 2002-es Osztrák Nagydíj

Az már a hatodik futamon nyilvánvaló volt 2002-ben, hogy Michael Schumacher dominálni fog abban a szezonban. Az A1 Ringen rendezett osztrák futamon azonban Rubens Barrichello szerezte meg az első rajtkockát. A brazil pilóta végig vezetett, majd jött a csapatutasítás.

Barrichello érthetően dühös volt – korábban másik versenyen is le kellett mondania a győzelemről – sőt, néhány körön keresztül vitatkozott is a csapattal. Végül az utolsó körben engedte el Schumachert, ami nem váltott ki őszinte örömöt a szurkolókból – az osztrákok egyenesen kifütyülték a Ferrari pilótáit. Schumacher zavartan odalökte brazil csapattársát a dobogó legfelső fokára, és átadta neki az első helyért járó trófeát.

„Ugyan hivatalosan én nyertem, de állj fel te a dobogó tetejére” - mondhatta Schumacher Barrichellónak a verseny után
„Ugyan hivatalosan én nyertem, de állj fel te a dobogó tetejére” - mondhatta Schumacher Barrichellónak a verseny után

Az eset súlyosnak mondható következményekkel járt: a Ferrarit egymillió dollárra büntették, valamint a Nemzetközi Automobil Szövetség 2003-ra betiltotta a csapatutasításokat.

7. Felipe Massa and Fernando Alonso, 2010-es Német Nagydíj

Ahogy az várható volt, a csapatutasítások betiltása nem vezetett eredményre. Annyi történt, hogy a csapatok virágnyelven fogalmazva kérték meg a versenyzőket, hogy cseréljenek helyet.

A 2010-es Német Nagydíjon is valami hasonló történt. A rajtnál Felipe Massa szerezte meg a vezetést, melyet kényelmesen tartott is, ám ő nem volt érintett a világbajnoki címért folytatott harcban. Csapattársa, Fernando Alonso azonban Sebastian Vettellel csatázott. Ekkor mondta ki Rob Smedley – Massa versenymérnöke – azokat a hírhedt szavakat:

„Fernando gyorsabb nálad.”

Egy körrel később Massa lelassított, Alonso pedig megnyerte a versenyt. Nyilvánvalóan csapatutasítás történt, ami természetesen szabályellenes volt. Ennek megfelelően büntetni is kellett volna, ám annyiszor megtörtént már korábban, hogy egyszerűen nem lehetett. Pedig több lehetőség is felmerült: időbüntetés Alonsónak, illetve a Ferrari kizárása a versenyből. Végül 100 ezer dollárra büntették az olasz istállót.

Massa autózik Alonso előtt
„Fernando gyorsabb nálad” - szólt a burkolt csapatutasítás Massának

Ami igazán kellemetlenné teszi az ügyet, hogy ezen a versenyen volt Felipe Massa életveszélyes balesetének első évfordulója. A futamgyőzelem csodákat művelt volna a brazil önbizalmával. Ezzel a helycserével nyilvánvalóvá tették, hogy ő csak a második számú pilóta.

Fernando Alonso vigasztalja brazil csapattársát, Felipe Massát
Fernando Alonso vigasztalja brazil csapattársát, Felipe Massát

8. Valtteri Bottas és Lewis Hamilton, 2018-as Orosz Nagydíj

Legutóbb Szocsiban történt meg, hogy egy Forma-1-es futam végeredményét csapatutasítás döntötte el. Az időmérő edzésen a Mercedes finn pilótája, Valtteri Bottas szerezte meg az első rajtkockát, majd a versenyen is meggyőző teljesítmény nyújtott. A csapat a 25. körben elrendelte a helycserét: Bottas elengedte az ötödik VB-címére hajtó Lewis Hamiltont. Mint utóbb kiderült, Bottas győzelem nélkül zárta az előző idényt – talán kár volt tőle elvenni ezt a lehetőséget.

Ajándékba adott győzelmek – csapatutasítás nélkül

Az eddigi történetek csapatutasításokról szóltak. Voltak azonban olyan esetek is, amikor a pilóták önként adták át csapattársunknak a győzelmet.

Az 1991-es Japán Nagydíjon Nigel Mansell korai kiesésének köszönhetően Ayrton Senna hamar bebiztosította harmadik világbajnoki címét. A brazil pilóta az utolsó körben elengedte csapattársát, Gerhard Bergert, ezzel megköszönve az előző években nyújtott támogatását.

Az 1983-as Dél-Afrikai Nagydíj hasonló szituációt hozott. Alain Prost Renaultja féltáv környékén megadta magát. Nelson Piquet világbajnoki címéhez elég volt, ha a brazil pilóta a negyedik helyen végez. Ennek megfelelően Piquet vigyázott az autójára, elengedte Ricardo Patresét, aki megnyerte a versenyt.

Piquet
Piquet csak arra koncentrált, hogy megnyerje a világbajnokságot – a győzelmet átengedte Patresének

Az 1955-ös Brit Nagydíjon Juan Manuel Fangio engedte el Stirling Mosst, még a verseny elején. A futam teljes egészében az argentin nyugodtan autózott brit csapattársa mögött, majd az utolsó kanyarban behúzódott mellé, és szinte együtt haladtak át a célvonalon. Moss úgy érezte, hogy Fangio szándékosan hagyta őt nyerni.

Forrás:

Kapcsolódó írások

Hegedűs Andor a Red Bull Racing épülete előtt, szemből fotózva
2018. november 21.
Andor egy olyan karriert futott be eddig, amire sok benzinvérű társammal együtt ámulattal tekintünk . Az alábbi interjúból kiderül, hogyan került a Formula 1 egyik legelitebb csapatába tervezőmérnökként!
2018. december 16.
11 kérdés a szezon második feléről olyan kérdésekkel, hogy min sértődött meg Bottas Magyarországon, mennyi ideig nem nevetne Oconnal Verstappen, és milyen állathoz hasonlította magát vajon Hülkenberg?
2019. február 10.
2019-től a McLaren kiszáll a díjkiosztásból
2019. március 06.
A világ egyik legnagyobb Autószalonjára több gyártó is kihozta a jelenlegi Formula 1-es versenyautóját