Társszerző: Hajdu Balázs

Juan Manuel Fangio olyan százalékos rekordokat állított fel, melyekkel egészen biztosan nem lehet versenyre kelni. Az argentin 51 futamon indult, ebből 24-et megnyert, 28 alkalommal indulhatott az első helyről, és 23-szor övé lett a leggyorsabb kör. Hét teljes idényt töltött a Forma-1-ben, ebből ötször világbajnoki címet ünnepelhetett.

Fangio útja az F1 felé

Nagyon nehéz ma elhinni, de a világ majdnem lemaradt annak az embernek a zsenialitásáról, akit még mindig minden idők egyik legjobb F1-es pilótájának tartanak. Pedig nem sokon múlott, hogy el se jusson Európába. Fangio először dél-amerikai hosszú távú versenyeken próbálgatta szárnyait. 1948-ban Peruban kisodródott autójával az útról, és egy szakadékba zuhant. A mellette ülő társa, és legjobb barátja, Daniel Urrutia kizuhant az autóból. Amikor Fangio rátalált, már haldokolt.

Fangio ekkor már 37 éves volt, és mindössze egy európai versenyen indult, Franciaországban. Urrutia halála után felmerült, hogy befejezi a versenyzést. Aztán mégis a folytatás mellett döntött, és a következő évben visszatért Európába. Így vette kezdetét egy legendás pályafutás.

Fangio átlagos magassággal rendelkezett, és erősen kopaszodott. Az egyik beceneve az „El Chueco”, azaz „görbelábú” volt, ami még a gyerekkorából maradt meg, amikor futballista szeretett volna lenni. Az autóversenyzői teljesítményével kiérdemelt még egy titulust: Maestro.

Fangio, azaz a Maestro
Juan Manuel Fangio, azaz a Maestro

A Forma-1-es siker viszonylag késői életszakaszban talált rá. 40 éves elmúlt, amikor megnyerte első világbajnoki címét 1951-ben. Az azt megelőző idényben nem sokkal maradt le Alfa Romeós csapattársától, Giuseppe Farinától. Már akkor is látszott, hogy átlagon felüli képességei vannak.

Az egyik olyan tulajdonság, ami megkülönbözteti a kiváló versenyzőket a többiektől, hogy képesek egyszerre több dologra is figyelni. Remek példa erre az 1950-es Monacói Nagydíj. A pályát teljes egészében lezárta egy több autót is érintő baleset. Fangio vezette a versenyt, semmit sem tudott az ütközésről. Ahogy a kikötő mentén haladt, szinte biztos volt, hogy belerongyol a többi autóba. Ezzel szemben ő hirtelen lelassított, és megállt a törmelékek előtt, melyeket nem is láthatott. Honnan tudta?

„Szerencsém volt”, emlékezett vissza. „Volt itt egy hasonló baleset 1936-ban, és történetesen láttam róla egy fényképet a verseny előtti napon. Ahogy kijöttem a sikánból, valami furcsaságot tapasztaltam a közönség soraiban. Én vezettem a versenyt, de nem engem néztek. Az arcuk helyett csak a tarkójukat láttam. Valami volt a Tabac-kanyarban, ami érdekesebb volt nálam. Ekkor bevillant az a fénykép, és rögtön beletapostam a fékbe.”

Hát ehhez semmi köze nem volt a szerencsének.

Kisebb kihagyás egy baleset miatt

Az első világbajnoki cím megszerzése után Fangio kihagyni kényszerült az 1952-es idény felét, miután súlyos nyaksérülést szenvedett Monzában, egy bajnokságon kívüli versenyen. A sérülést egyébként kimerültség okozta, mivel egész éjjel vezetnie kellett, hogy Párizsból odaérjen a verseny helyszínére.

Nehézkes visszatérés után jöttek a sikerek

Amikor visszatért 1953-ban, leiskolázta őt Alberto Ascari a Ferrarival. 1954-től viszont megállíthatatlannak bizonyult. Zsinórban négy világbajnoki címet nyert, kettőt a Mercedesszel (érdekes módon a szezon elején még a Maserati versenyzőjeként szerepelt), egyet a Ferrarival, mielőtt 1957-ben visszatért a Maseratihoz.

Fangio és Ascari az 1954-es Olasz Nagydíjon
Fangio és Ascari az 1954-es Olasz Nagydíjon

Lenyűgözően gyors, és okos pilóta volt, abban az értelemben is, hogy mindig tudta, melyik autóban kell ülnie, és hogyan kell helyezkednie a siker elérése érdekében.

Az elegancia, higgadtság és könnyedség megtestesítője volt. A hitvallása az volt, hogy mindig a lehető legóvatosabban nyerjen. Senkinek nem volt rá egy rossz szava sem.

„Ami igazán naggyá tette őt, a koncentrációja és versenyzői egyensúlya. Nem volt egy műszaki ember. Művész volt. Ám mindenekelőtt egy valódi úriember.”  - mondta Stirling Moss.

Miért volt Fangio annyira kiemelkedő?

Fangio annyira jó volt, hogy csak nagyon ritkán kellett feszegetnie a határokat. Amikor szabadjára engedte képességeit, az egyszerre volt megdöbbentő és lenyűgöző.

Az egyik ilyen eset éppen az 1956-os Monacói Nagydíjon történt, ahol talán pályafutása legszokatlanabb versenyzését mutatta be. A Lancia-Ferrari D50-es nem volt éppen a legelegánsabb autó, sem a kinézete, sem pedig a kezelhetősége terén. Fangio megcsúszott egy olajfolton az első körben, majd ütközött csapattársával, Peter Colins-szal. Ekkor megsérült az autó eleje. Visszakapaszkodott a második helyre, amikor eltalálta a falat a Tabac-kanyarban.

Az autója szinte vezethetetlenné vált, így kiszállt, és átült Collins-éba (igen, érdekes szabályok voltak akkoriban). Fangio visszatért a versenybe, egy csinos, 90 másodperces lemaradással a Maserati pilótája, Stirling Moss mögött.

Fangio két órán keresztül üldözte az angolt, gyakran a határon túl autózva. Végül hat másodperces lemaradással ért célba. Fangio úgy fogalmazott, hogy ez volt élete legerősebb versenye. Sokak szerint ez a jelző inkább az utolsó futamgyőzelmére illik.

Az 1957-es Német Nagydíj a sportág egyik legmeghatározóbb versenyeként ismert. Talán ez a verseny vonultatta fel a valaha volt legnagyobb versenyzői teljesítményt is.  A futamot a Nürburgringen rendezték. A pálya hossza meghaladt a 20 kilométert, komoly teszt elé állítva a versenyzőket.

Fangio egy Maserati volánja mögött
Fangio egy Maserati volánja mögött

Fangio megszerezte az első rajtkockát a Maserati 250 F volánja mögött, három másodperccel megelőzve Mike Hawthorn Ferrariját. Körülbelül fél perces előnyt épített ki, amikor kiállt egy tervezet kerékcserére. 50 másodperces lemaradással tért vissza, amikor már csak 10 kör volt hátra. Három körön át nem igazán erőltette meg magát. Hawthorn és Collins haladtak az élen, aztán Fangio szabadjára engedte a lovakat.

15 másodperccel megjavította a saját maga által felállított körrekordot. 13 másodpercesre faragta hátrányát, majd újabb körrekordot ért el, mely nyolc másodperccel gyorsabb volt az időmérős köridőnél. Nem is lehetett kérdés, hogy utoléri az élen haladókat. A vége természetesen futamgyőzelem lett.

Nigel Roebucknak, az újságírónak 1979-ben a következőket mondta Fangio:

„Még ennyi évvel a verseny után is félelmet érzek, amikor rágondolok. Csak én tudom, mit vittem véghez, és ehhez mekkora kockázatot kellett vállalnom.”

Majd így folytatta:

„A Nürburgring mindig is a kedvenc pályáim közé tartozott. Kétség nem férhet hozzá, hogy ezen a napon meghódítottam. Lehet, hogy egy másik forgatókönyv szerint el kellett volna buknom. Ki tudja? Egy biztos, én és az autó is a határon túl jutott. Soha nem száguldottam ennyire, és szerintem ezután már nem is fogok.”

Ezzel a győzelemmel megnyerte ötödik világbajnoki címét, az idény végén pedig gyakorlatilag véget ért a pályafutása. „Kezdett munkává válni a dolog számomra”, mondta Fangio. 1958-ban mindössze két versenyen vett részt, majd 47 éves korában visszavonult.

Fangio élete az F1 után

Fangio visszatért szülővárosába, Balcarcéba, ahol egy Mercedes kereskedést üzemeltetett. 1974-ben kinevezték a Mercedes-Benz argentínai elnökének, de visszajárt Európába, hogy bemutatókat tartson. 1995-ben hunyt el.

Fangio 1986-ban egy oldtimer volánja mögött
Fangio 1986-ban egy oldtimer volánja mögött

Az egyik emlékezetes külföldi kirándulása az 1993-as Brazil Nagydíjra vezetett. A nézők nem mindennapi jelenet szemtanúi lehettek: Fangio ott állt a dobogón Ayrton Senna mellett, aki az argentin legendát méltatta.

„Ha én, vagy bárki más beállítja, vagy megdönti Fangio rekordját, az akkor sem ér fel az ő sikereihez. Amit ő véghezvitt abban az időben, az a tökéletesség, bátorság, és stílus ötvözete volt. Minden évben megnyeri valaki a bajnokságot, de nem mindenki lehet olyan valódi világbajnok, mint Juan Manuel Fangio.” - mondta Senna.

Egyetértesz a brazil legenda kijelentésével? Írd meg kommentben!