2015. május 05. | 13:02

1985 után jövőre ismét lesz Holland Nagydíj – a szervezők keményen dolgoznak a pálya átépítésén.

Társszerző: Hajdu Balázs

35 év szünet után újra Hollandiába érkezik a Száguldó Cirkusz – 2020 májusában ismét megrendezik a Forma-1-es Holland Nagydíjat. A Zandvoortban található versenypálya átépítését már megkezdték, két döntött kanyar készül, újra aszfaltozzák a bukótereket, és bővítik a paddockot.

A fenti felvételen a kétszeres Indy500 győztes Arie Luyendyk nevét viselő utolsó kanyar látható. Ez egy meredek, döntött kanyar, ezután a versenyzők nagy sebességgel érkeznek meg a rajt-cél egyenesbe, és komoly előzési lehetőséghez juthatnak az 1-es kanyarban.

A 4-es kanyar a pálya korábbi igazgatója, John Hugenholtz nevét viseli. Az átépítést a tervek szerint 2020 februárjában fejezik be. A Holland Nagydíjat 2020. május 3-án rendezik.

„Ezekkel a módosításokkal a Circuit Zandvoort Európa egyik legnehezebb és legszebb versenypályája lesz. Én is Zandvoortból származom, magam is az autóversenyzés rajongója vagyok, ami különösen büszkévé tesz” - mondta Jan Lammers, a Holland Nagydíj sportigazgatója, egykori F1-es pilóta.

Az idén elhunyt egykori versenyigazgató, Charlie Whiting 2018 szeptemberében tartott bejárást a területen. Az átépítéssel az olasz Studio Dromo ügynökséget bízták meg.

„Számításba vettük Zandvoort különleges tulajdonságait. A pálya jellegzetességét megőriztük, sőt helyenként meg is erősítettük” - mondta Jarno Zaffelli, az ügynökség szóvivője.

A kanyarok átépítésén kívül bővítik a paddockot, a pálya alatt alagutakat vezetnek át, valamint új burkolatot kapnak a bukóterek.

  • Címkék:
  • F1