F1: Leleplezték az Aston Martin biztonsági autóját

Közzétéve:
2021-03-05, 14:57

Az orvosi autó egy Aston Martin DBX SUV lesz.

Több mint 60 év után tér vissza az Aston Martin a Forma-1-be. A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel és a tehetséges kanadai Lance Stroll győzelemre éhesen készül a 2021-es szezonra. Közben nyilvánosságra került, hogy a mezőny élén akkor is láthatunk majd Aston Martin autót, amikor nem Vettel vagy Stroll áll az első helyen.

Az előttünk álló idénytől ugyanis a lenyűgöző Aston Martin Vantage lesz a hivatalos Safety Car a Száguldó Cirkuszban. A Medical Car szerepében pedig az Aston Martin DBX SUV tetszeleg majd. Mindkét modell a március 12-14 között Bahreinben megrendezett teszteken lesz először látható. Ez az első alkalom, hogy Aston Martin gördülhet pályára egy F1 baleset esetén. Korábban kizárólag a Mercedes biztosította az orvosi autót.

A Forma-1-es biztonsági autónak mindenekelőtt gyorsnak kell lennie, ennek érdekében a Vantage 504 lóerős teljesítményét 24 lóerővel megnövelték. A 4 literes, ikerturbós V8-as motornak köszönhetően a Safety Car 3,5 másodpercen belül teljesíti a 0-100 sprintet. A tervezők változtattak az első hűtőrácson és elválasztóelemen is, hogy az autó leszorítóerőjét növeljék. Az F1 hivatalos biztonsági autója az Aston Martin versenyautóira jellemző zöld színben fog pompázni.

Ugyanezt a festést kapja a DBX orvosi autó, melyet reményeink szerint a lehető legkevesebb alkalommal láthatunk majd a televíziós közvetítésekben. A tavalyi Bahreini Nagydíjon, Romain Grosjean horrorbaleseténél sajnos többször is képernyőre került, az afféle képsoroktól azt hiszem mindannyian eltekintenénk.

A DBX 4 literes, ikerturbós V8-asa 542 lóerős teljesítmény és 700 Nm nyomaték leadására képes, a 0-ról 100-ra gyorsulást pedig 4,3 másodperc alatt teljesíti. A hivatalos orvosi autó különleges felszereltségéhez hozzátartozik két tűzoltókészülék, egy defibrillátor és egy égési sérülések ellátására alkalmas készlet is. Hátul nincs középső ülés, a maradék négy ülőhelyen azonban hat ponton rögzíthető biztonsági öv található.

Első alkalommal biztosan furcsa lesz, aztán majd biztosan megszokjuk a zöld színű biztonsági autót. Csak ne kelljen súlyos baleset miatt a pályára küldeni…

Az autós világ friss híreiért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorát!

CarBuzz

 

Kapcsolódó írások

Aston Martin Vantage versenyautó modell féloldalról
2020. november 18.
Jövőre új járgányt kaphat Bernd Mayländer. A versenyek felén akár egy Aston Martin Vantage modellt is láthatunk a mezőny elején.
Schumacher összetört Ferrarija
2020. november 15.
Előfordult, hogy a hétszeres világbajnok Michael Schumacher is eldobta a vasat a Safety Car mögött.

További hírek