2020. június 08. | 13:45

A Hungaroring mellett Spa-Francorchamps is új megállapodást írt alá a Liberty Mediával.

A Forma-1-es jogokat birtokló Liberty Media újabb egy évvel meghosszabbította a Magyar Nagydíj szerződését. Ennek értelmében a Száguldó Cirkusz 2027-ig minden évben a Hungaroringre látogat majd.

A koronavírus-járvány miatt számos futamot elhalasztottak, illetve töröltek a szervezők. A legfrissebb versenynaptár szerint az idény harmadik versenye lesz a Magyar Nagydíj, melyre július 19-én kerül sor. A magyar futam szerződése eredetileg 2026-ig szólt, ezt egy újabb évvel megtoldották a felek.

„Egy ideje már tárgyaltunk a Liberty Médiával a kieső bevétel kompenzációjáról. A zártkapus verseny szervezési költségei ugyanis egyáltalán nem alacsonyabbak”- mondta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgatója.

 

„Nyugodtan mondhatom, hogy jól teljesítettünk a tárgyalások során. Ez egy remek megállapodás, mind az ország, mind pedig a sportág számára ebben a nehéz időszakban. Pontos számokat nem mondhatok, viszont a jogdíj a töredéke annak, amit egy nézők előtt lebonyolított esemény esetén fizetnénk. Emellett pedig egy évvel sikerült meghosszabbítanunk a 2026-ban lejáró szerződésünket. A jogdíjak évenkénti emelkedését is sikerült mérsékelnünk, ezzel milliárdokat spórolunk az állam számára” - tette hozzá Gyulay.

A Magyar Nagydíj mellett a Belga Nagydíj szervezői is örülhetnek, hiszen Spa-Francorchamps szerződését szintén újabb egy évvel, 2022-ig hosszabbították meg. Az F1 ezzel díjazza a promóterek erőfeszítéseit, aminek köszönhetően – zárt kapuk mögött – sor kerülhet az idei belga futamra.

„Az idei rendezvény a Vallon Kormány, Spa-Francorchamps versenypálya, a Belga Királyi Autóklub, az FIA és a FOM együttműködésének köszönhetően valósulhat meg, mivel a futamot a jelenlegi szerződés keretein kívül, a Vallon régió pénzügyi hozzájárulása nélkül rendezzük meg. A Spa-Francorchamps versenypálya gazdaságilag kiemelten fontos a Vallon régió számára. Az új megállapodási modellnek köszönhetően bizonyos mértékben csökken a válság negatív pénzügyi hatása. A Belga Nagydíjnak 2022-ig biztos helye van a Forma-1-es versenynaptárban” - mondta Vanessa Maes, a Belga Nagydíj vezérigazgatója.

  • Címkék:
  • F1