F1: A Mercedes összeomlása kellene Verstappen bajnoki címéhez?

Közzétéve:
2019-08-20, 13:33

A Red Bull csapatfőnöke szerint a világbajnokság alakulása továbbra is a Mercedes kezében van.

Társszerző: Hajdu Balázs

Miután Max Verstappen megnyerte a Német Nagydíjat, valamint a Hungaroringen is sokáig vezetett, a Mercedes egy rövid ideig azt gondolhatta, hogy a holland pilóta veszélyt jelenthet számukra a világbajnokságért folytatott harcban. Lewis Hamilton második kerékcseréje végül nyerő stratégiának bizonyult, és 4 körrel a leintés előtt könnyedén levadászta Verstappent. Ezzel együtt is a Red Bull pilótája gyűjtötte a legtöbb pontot az elmúlt négy versenyen, az összesen megszerezhető 104 egységből 81 az ő neve mellé került. Verstappen ezzel megközelítette Bottast a pontversenyben – Hamilton azonban 69 ponttal előzi meg a holland versenyzőt.

Max Verstappen és Lewis Hamilton csatázik
Az év második felében Max Verstappen lehet Lewis Hamilton legnagyobb kihívója

Az idényből még 9 verseny van hátra, a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner pedig úgy véli, hogy ezt a világbajnokságot már csak a Mercedes és Lewis Hamilton tudja elveszíteni. Hockenheimben azonban kiderült, hogy a legjobbak is hibázhatnak. Ahhoz, hogy a pontverseny izgalmasabb legyen, még legalább három katasztrofális futam kellene a Mercedes részéről.

“Mivel kilenc futam van hátra az évből, akkor lenne a legtöbb esélyünk, ha Lewis három alkalommal otthon maradna. A Mercedesnek valamit nagyon el kell b***i, hogy ne nyerjék meg a világbajnokságot. Teljességgel valószínűtlen. Nekünk annyi lehet a célunk, hogy csökkentsük a különbséget, nyomást gyakoroljunk rájuk. A Honda erőforrás egyre jobban teljesít, 2020-ra még több sanszunk lehet” - mondta Horner a Motorsport.com riporterének.

Hamilton ünnepel
Hamilton általában még jobb formában tér vissza a nyári szünet után

A Red Bull számára kicsit gyengébben sikerült a szezonkezdet. Verstappen egyedül Monacóban végzett az első négy között, az első hat futamon pedig minden Bottasról és Hamiltonról szólt. A Mercedes győzelmi sorozatát azonban mégis ők törték meg Ausztriában. A csapat tanácsadója, Dr. Helmut Marko szerint az istálló jól tudott alkalmazkodni az aerodinamikai változtatásokhoz, Horner azonban úgy véli, hogy hátrányba kerültek a szabálymódosítások miatt.

„A téli szabálymódosítások egyértelműen ellenünk dolgoztak. Az első szárnyat jelentősen át kellett alakítanunk. Azonban a csapat felismerte a lehetőségeket, Ausztriában pedig megmutattuk, mennyire erősek tudunk lenni. Az elmúlt hónapokban sokat léptünk előre, számos biztató jelet látok. Jövőre még szorosabb lesz a verseny”, tette hozzá a Red Bull csapatfőnöke.

Christian Horner ugyan korábban többször is elmondta, hogy kitartanak Pierre Gasly mellett, a nemrégiben megszületett döntés értelmében az idény végéig Alexander Albon lesz Max Verstappen csapattársa.

Verstappen Hamilton előtt
Max Verstappen új csapattársat kap az év második felére

Szerinted milyen eredményre lesz képes a Red Bull a szezon második felében? Jövőre vajon eljön Max Verstappen ideje? Vagy akár még idén is lehet esélye a VB-címre?

Forrás:

További autós hírek

Olvasónktól, Károlytól kaptuk a felvételt. Kb. 130-cal haladtak még kora ősszel az M5-ös autópályán, amikor “fénysebességgel” elhúzott mellettük egy BMW.…

Egy autós lesodródott az útról és egy jelzőtáblának ütközött. A vezető életét vesztette, utasa megsérült – írja a police.hu Egyelőre ismeretlen…

A Puskás Aréna nyitó labdarúgó-mérkőzését 2019. november 15-én, pénteken este 19 órai kezdettel játsszák. A stadion bejáratai a Dózsa György…

A kategóriák között egyértelműen a SUV vezeti az idei eladási listát (is), csak ebből a fajtából 47480 újat állítottak forgalomba,…

Brutális baleset rázta meg Szlovéniát szerda reggel. A balesetet egy kis Opel Corsa vezetője okozta, amikor feltehetően a rosszul megválasztott…

Kapcsolódó írások

James Hunt
2019. június 15.
Az F1 legendás alakja egy olyan korban versenyzett, amikor még a vezetői képességek domináltak
Kallakis az üzletember és a Brown GP ünneplése
2019. október 06.
A pókeres berkekben is jól ismert üzletember, Achilleas Kallakis is bejelentkezett anno a Brawn GP megvásárlásért.
Hamilton a rázókövön
2016. május 07.
Schumacher rekordjának beállítására már jövőre sor kerülhet. A kérdésről Hamilton és Toto Wolff mondják el véleményüket.
James Hunt cigarettázik
2016. június 15.
Nem volt még egy olyan résztvevője a Forma-1-nek, aki versenyzőként és kommentátorként is maradandót alkotott. 1976 világbajnoka örökké fennmarad a sportág rajongóinak emlékezetében