2019. augusztus 03. | 21:13

A harmadik szabadedzés végén Lewis Hamilton, az időmérő edzést követően pedig Max Verstappen örülhetett.

A Formula-1 harmadik szabadedzése előtt az F2-esek időmérőjén az egyik autó a Mansell-kanyarban jelentős mennyiségű olajat folyatott a pályára. Ezzel jelentős munkát adva a pályaszemélyzetének, azonban kifutottak az időből, így 50 percre rövidült a mért edzés. A csapatok nem tudták behozni a tegnap elvesztegetett időt.

Lewis Hamilton azonban maximálisan kihasználva a rendelkezésre álló időt megnyerte az FP3-at. Max Verstappen végig közel maradt a brithez, és az utolsó pillanatban csúszott vissza a második helyre, mikor ellenfele pályacsúcsot autózva az élre ugrott. Sebastian Vettel pedig a harmadik helyen végzett.

Az időmérő edzés első részében Charles Leclerc a falba rakta a Ferrarit, de nem szenvedett komolyabb kárt az autó, így folytatni tudta. Már a Q1-ben is látszott Verstappen erőfölénye a Mercedesekkel szemben.

A Q2-ben a Ferrari monacói pilótája gurult ki elsőként a pályára, mivel igyekezett bebiztosítani a pozícióját. Ment az okoskodás a gumik terén, végül majdnem mindenki közepes keveréken igyekezett kihozni magából és a technikából a legjobbat.

Az utolsó szakasz utolsó percei hozták a legnagyobb izgalmakat, ugyanis Verstappen mindössze 18 ezreddel előzte meg Valtteri Bottast, akit Hamilton követett. Ezzel a holland megszerezte pályafutása első pole pozícióját az addigi legjobb idejének javításával.

Szóval a konzekvencia az, hogy a vasárnap 15:10-kor kezdődő futam végeredménye nagyban függ majd az időjárástól. Ahogy látszik, a hűvösebb idő a Mercedesnek, míg a változó körülmények a Red Bullnak kedvezhetnek.

  1. Max Verstappen (Red Bull-Honda) 1:14.572
  2. Valtteri Bottas (Mercedes) 1:14.590 +0.018 mp hátrány
  3. Lewis Hamilton (Mercedes) 1:14.769 +0.197
  4. Charles Leclerc (Ferrari) 1:15.043 +0.471
  5. Sebastian Vettel (Ferrari) 1:15.071 +0.499
  6. Pierre Gasly (Red Bull-Honda) 1:15.450 +0.878
  7. Lando Norris (McLaren-Renault) 1:15.800 +1.228
  8. Carlos Sainz (McLaren-Renault) 1:15.852 +1.280
  9. Romain Grosjean (Haas-Ferrari) 1:16.013 +1.441
  10. Kimi Räikkönen (Alfa Romeo-Ferrari) 1:16.041 +1.469

A Magyar Nagydíj alatt megpróbálom a helyszínről a szokottól eltérően bemutatni a történéseket, hogy ne mindig a klisét kapd!

UPDATE: Az FIA a kvalifikációt követően megbüntette Antonio Giovinazzit, mert az olasz pilóta feltartotta Lance Strollt a Q1-ben. Az Alfa Romeo versenyzőjét három hellyel sorolták hátrébb, így a vasárnapi futamot a 17. rajtkockából kezdheti meg. Emellett Giovinazzi még 1 büntetőpontot is kapott a szuperlicencére (már négy fekete pontja van neki).

  • Címkék:
  • F1