2019. augusztus 30. | 09:44

Daniel Ricciardo szerint igen, aki a csapat eddigi teljesítményét értékelve elmondta, hogy több önbizalomra van szükség az istálló háza táján.

Társszerző: Hajdu Balázs

Az ausztrál pilóta Red Bull csapatát elhagyva szerződött a Renaulthoz a 2019-es Forma-1-es idény kezdete előtt. Ricciardo szeretetett volna futamgyőzelmekért, dobogós helyezésekért csatázni, ám az autó teljesítménye egyelőre elmarad a várakozásoktól, a Renault egyelőre a 6. helyet foglalja el a konstruktőrök versenyében. Az eddig lezajlott 12 verseny felén tudtak csak pontot szerezni, hátrányuk pedig 43 pont a 4. helyen álló McLaren mögött – akik, nem mellékesen, Renault-motorral versenyeznek.

Ricciardo szerint a McLaren egyelőre előrébb jár, ám a Renault is képes lesz javítani az eddigi eredményeken.

„Érzésem szerint most minden csapat többet hoz ki a lehetőségeiből, mint mi. Én azonban hiszek abban, hogy megvannak az eszközeink, rendelkezünk olyan autóval, hogy utolérhessük a többieket” - mondta az ausztrál a Sky Sports F1-es stábjának.

„A többi csapat jelenleg több pályán tud jól teljesíteni, mint mi. A nyári szünet lehetőséget adott arra, hogy tanulmányozzuk a lehetőségeinket. Erősebbnek kell lennünk az időmérőkön, és jobban kell bíznunk magunkban. A Magyar Nagydíjon már a Q1-ben kiestem, mert későn mentem ki a pályára. Szerintem van bennünk tartalék, egyszerűen jobb döntéseket kell hoznunk, és el kell hinnünk, hogy sikerülhet” - tette hozzá Ricciardo.

A Renault gyengén szerepel az év elején kitűzött célokhoz képest

A Renault volt az egyetlen olyan csapat, mely sem Németországban, sem a Hungaroringen nem tudott pontot szerezni. Magyarországon Ricciardónak már az időmérőn problémái akadtak, Hülkenberg motorja pedig a versenyen adta meg magát.

„Egy ilyen hétvége után csak jobb dolgok jöhetnek. Amikor sikeres vagy, és visszagondolsz ezekre a negatív eseményekre, akkor még jobban esik a siker. A nyári szünet jókor jött számunkra. Volt idő rendezni a sorokat. Spában megpróbálunk javítani” - mondta Daniel Ricciardo.

Miután a Magyar Nagydíj időmérőjén a mezőny végéről kellett indulnia, a csapat taktikai okokból motort cserélt Daniel Ricciardo autóján. Az ausztrál teljesítményét a csapatfőnök, Cyril Abiteboul is elismerte.

„Daniel remekül küzdött, az utolsó kanyarig csatázott Magnussennel. Megmutatta, hogy ő egy olyan harcos, aki soha nem adja fel. A hozzáállása inspirálja a csapatot. Eddig az elvárások alatt teljesítettünk, a szezon második felében minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy javíthassunk” - mondta a francia csapatvezető.

Szerinted mire lesz képes a Renault csapata a következő versenyeken?

  • Címkék:
  • F1