F1: Ross Brawn a 2020-as tervekről

Közzétéve:
2020-03-16, 05:50

A Forma-1 sportigazgatója az augusztusra tervezett versenyekről is beszélt.

Társszerző: Hajdu Balázs

Exkluzív interjút adott a Sky Sportsnak Ross Brawn, a Forma-1 sportigazgatója, a 2020-as idény lehetséges alakulásáról. A tapasztalt szakember bízik benne, hogy sikerül bezsúfolni az elmaradt versenyeket a naptárba, amennyiben kihasználják az augusztusra tervezett nyári szünetet is.

A 2020-as idény első négy versenyét – sorrendben az Ausztrál, Bahreini, Vietnámi és Kínai Nagydíjat – már elhalasztották. Egyes hírek szerint a május 3-ra kiírt Holland Nagydíj lehet az évad első versenye, ezzel kapcsolatban azonban komoly kétségek merültek fel.

Brawn szerint a kezdés inkább május végére tolódhat, és szerinte így is izgalmas lehet a Forma-1 2020-as idénye.

„Most kényszerszünetet kell tartanunk, ez idő alatt pedig értékelhetjük a kialakult helyzetet. Az idény elején elhalasztott versenyeket később szeretnénk megrendezni. Ha felszabadítjuk az augusztusra tervezett nyári szünetet, akkor számos versenyzésre alkalmas hétvégénk lesz. Abban az esetben elég elfogadható versenynaptárt tudnánk összeállítani az év hátralévő részére. Attól, hogy később kezdődik az idény, még lehetnek izgalmas és szórakoztató futamok” - mondta Brawn az interjúban.

Ross Brawn elismerte, hogy a többi sportághoz hasonlóan eddig ismeretlen problémákat kell megoldaniuk.

„Nagyon optimista vagyok, szerintem lehet egy jó 17-18 versenyes szezonunk. Szerintem be tudjuk préselni az elmaradt futamokat. Minden attól függ, hogy mikor tudjuk elkezdeni az idényt.”

A 2020-as versenynaptár már a koronavírus megjelenése előtt is zsúfolt volt. A tervek szerint idén 22 futamot kellene megrendezni. A halasztások miatt könnyen előfordulhat, hogy egy hétvégén két – vagy akár három – versenyt kellene tartani, az erről szóló ötletért a csapatok eddig nem lelkesedtek.

„Beszéltünk a kétnapos hétvégék lehetőségéről, ebbe akár háromszori duplázás is beleférhet. A csapatoktól rugalmasságot, és némi mozgásteret várunk. Szokatlan körülmények ezek, meg kell próbálnunk egy olyan szezont összehozni, mely jó gazdasági lehetőségét jelent a csapatok számára. Remélem, hogy az F1-es istállók partnerek lesznek, és meg tudjuk oldani a problémákat” - tette hozzá Ross Brawn.

Szerinted mikor indulhat a Forma-1 2020-as idénye?

Az autós világ friss híreiért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorát!

Kapcsolódó írások

Forma-1-es autó
2019. december 29.
A gazdag múltra visszatekintő fesztivál fénypontját évről-évre a királykategória autói adják.
Petrov Alonso előtt
2019. december 30.
Emlékszel még Hamilton és Massa 2008-as drámájára? Vagy Vettel első világbajnoki címére? Esetleg hallottál a Hunt vs. Lauda csatáról? Most megnézheted a 10 legizgalmasabb F1-es végjátékot.

További hírek