2021. október 23. | 17:09

Már a szabadedzésen méregette egymást a két bajnoki rivális.

Rendkívül kiélezett a Forma-1 idei szezonja, sokan úgy vélik, ez minden idők egyik legizgalmasabb bajnoki csatája. A pontversenyt vezető Max Verstappen előnye mindösszesen hat pont a címvédő Lewis Hamiltonnal szemben. Figyelembe véve azt a tényt, hogy az egy versenyen megszerezhető maximális pontok száma 26, ez a differencia meglehetősen csekélynek mondható.

Ezen a hétvégén az Egyesült Államokba, Austinba látogatott a Száguldó Cirkusz mezőnye. Ezzel együtt mindösszesen hat versenyhétvége van hátra a 22 futamot számláló világbajnokságból, úgyhogy a feszültség szinte kézzel fogható a bajnoki riválisok között. Amióta Olaszországban összeütközött Verstappen és Hamilton, melynek következtében mindketten feladni kényszerültek a futamot, minden pillanatra kiemelt fókusz szegeződik, amikor a két vetélytárs akár csak megközelíti egymást, történjen az akár a pályán akár azon kívül.

Egymás verbális kóstolgatásán túlmenően ezúttal a pályán is “méregette” egymást a holland és a brit versenyző. Az Amerikai Nagydíj második szabadedzésén ugyanis a célegyenesre egyszerre fordult rá a két pilóta. Hamilton volt a belső íven, Verstappen kénytelen volt elengedni Hamiltont. Verstappen nem hagyta szó nélkül a dolgot, miután befordult a brit mögött, a csapatrádión annyit mondott:

“Hülye idióta.”

Miközben e szavak elhagyták a száját, középső ujját a magasba emelve fejezte ki Hamilton manőverével szembeni nemtetszését. A Red Bull csapata igyekezett lenyugtatni, Verstappen versenymérnöke arra kérte a hollandot, hogy ignorálja a történteket és ne aggódjon emiatt.

Az esetet a Formula 1 hivatalos Twitter csatornáján meg is osztották:

Verstappen korábban hangsúlyozta, hogy természetesen szeretné megnyerni a bajnokságot, de nem történik katasztrófa, ha ez nem sikerül, Hamilton pedig nem fogja tudni kihozni a sodrából, bárhogyan is próbálkozik. Azt túlzás volna állítani, hogy Verstappen tajtékzott volna a dühtől a fenti eseménysort követően, de mindenképpen érdekes lesz megfigyelni, hogy milyen pszichológiai játszmák fognak lezajlani a két versenyző között a hétvége során és a szezon további részében, s vajon melyikük fogja jobban állni ezt a fajta megmérettetést.

A második gyakorláson egyébként Sergio Perez bizonyult a legjobbnak 1:34.946-os idővel, mögötte Norris, Hamilton, Bottas, Ricciardo, Stroll, Leclerc, Verstappen, Sainz és Giovinazzi volt az első tíz sorrendje. Hamarosan jön a folytatás az időmérő edzéssel, de vannak, akik már azt is hátrasorolásos büntetés terhe mellett várják.