A Ferrari a pályán kívül harcol Vettel győzelméért

Közzétéve:
2019-06-18, 00:50

Szembemennek az olaszok az FIA döntésével, és vizsgálatot kérnek.

Társszerző: Hajdu Balázs

A 2019-es Kanadai Nagydíj ellentmondásos körülmények között ért véget. A befutónál ugyan Sebastian Vettelt intették le elsőként, ám a Ferrari német pilótája kapott egy öt másodperces büntetést, mivel veszélyes módon tért vissza a pályára, a győzelmet így Lewis Hamilton szerezte meg. A szezon eddigi legérdekesebb jelenetét láthatta a publikum Montreálban, ami azóta is foglalkoztatja a Forma-1 rajongóit.

S úgy tűnik, nem csak a rajongókat, hanem a Ferrari csapatát is. A maranellóiaknak minden joguk meg van ehhez, mégpedig abban az esetben, ha a futamot követően új bizonyíték merül fel. Az FIA köteles megvizsgálni, hogy valóban van-e olyan tény, amit a döntés meghozatalakor nem vettek figyelembe, s ha ez beigazolódik, újra kell tárgyalniuk Vettel büntetését. Várhatóan a Francia Nagydíj hétvégéjén foglalkoznak újfent az üggyel.

Karun Chandhok szerint nem ért büntetést Vettel manővere

A Sky brit televíziós csatorna szakértőjének, Karun Chandhoknak határozott véleménye van az esetről. Az alábbiakban az egykori F1-es pilóta véleményét olvashatod.

„Ha a közösségi médiát nézzük, vannak olyan szurkolók, akik szerint Sebastian Vettel megérdemelten kapott büntetést. A véleményt nyilvánítók többsége szerint azonban túlságosan keménykezűen járt el a versenyigazgatóság. Én személy szerint osztom a többség meglátását. A Sky Sports F1-es közvetítésében Jenson Buttonnal kockáról-kockára elemeztük a történteket, és ugyanarra a következtetésre jutottunk. Érdemes megjegyezni, hogy Sebastian Vettel nagyjából 160 km/h-val közlekedett akkor, és nem volt lehetősége a lassítást nézni.

Való igaz, hogy Hamilton nyomása kergette hibába Vettelt – számomra ez a kulcsmomentum. Abban a szakaszban a Mercedes pilótája jobban érezte a keményebb keveréket, és felzárkózott Vettel mögé. Seb ebben a helyzetben nem szándékosan vágta le a lassítót. Hidd el, egyetlen versenyző sem szeretne a 3-as kanyarban a fűre hajtani, hiszen nagyon közel van a fal. Amikor Vettel visszatért a pályára, kipörgött az autó hátulja, és alulkormányzottá vált. Erre reagált ösztönösen a német, amikor kiegyenesítette az autót. A kormánymozdulatokból is jól látszik, ahogy próbál helyet hagyni Lewisnak. Ha fel akarta volna lökni az angolt a falra, akkor egyszerűen jobbra húzta volna a kormányt.

Számomra tehát egyszerű vezetői hibáról van szó. Az igaz, hogy a mögötte lévőnek korrigálnia kellett, hogy elkerülje az ütközést, ám ez egy ilyen utcai pályán ahol a falak ennyire közel vannak, természetes jelenség. Mi van akkor, ha Vettel nekiütközik a falnak a 4-es kanyarban, és pont Hamilton elé csapódik vissza? Lewisnak akkor is ki kellett volna kerülnie, vagy fékeznie kellett volna. Ebben az esetben adnál büntetést Vettelnek? Nem hiszem.

Hamilton és Vettel csatája Kanadában

Ami a legfájdalmasabb az egészben, hogy egy pilóta olyan hibáért kapott extra büntetést, amivel egyébként is jelentős köridőt veszített. Lewis és Seb is a maximumot hozták, kiválóan versenyeztek. Ebbe a küzdelembe nem kellett volna kívülről beleszólni. Természetesen nem hibáztatom Lewist és a Mercedest, mert jelentették az esetet. Ez része a játéknak. Fordított esetben a Ferrari is így tett volna.

Bármit is gondolsz a montreali esetről, igazságtalan egyszemélyben a versenyigazgatót, Emanuele Pirrót hibáztatni. Ő a legkedvesebb fickó az autóspotban, ízig-vérig versenyző – és egy felügyelőtestület tagja, ezáltal a büntetés nem az ő kizárólagos döntése volt.“

Hamilton veregeti Vettel vállát

A 3-as kanyarban elkövetett hibát leszámítva, Sebastian zseniálisan vezetett az előző versenyhétvégén. A Q3 végén futott köre elképesztő volt, a futamon is működött a Ferrari stratégiája. Ha nincs az öt másodperces büntetés, Hamilton nem tudott volna felülkerekedni a németen. Lewis is megerősítette ezt, valamint elmondta, hogy a világbajnokság alakulása szempontjából jót tett volna, ha Vettel nyeri a versenyt.

Te mit gondolsz? Mi lesz az ügy végkimenetele?

Forrás:

További autós hírek

Amikor a körforgalomban Vin Dieselnek képzeled magad, de a közönség nem értékeli a produkciódat – írta legújabb pofátlan(TAN)ító videójához a…

A statisztika szerint egy átlagos budapesti közlekedő 162 órát, azaz majdnem egy hetet ül a forgalmi dugóban – írja az…

Olvasónk, akitől a videót kaptuk az alábbi sorokat írta: “A hölgy a Hungária krt-ról forgalommal szemben próbált lekanyarodni a Kerepesi…

Ausztriában a legkeményebb a helyzet. Ott súlyos büntetést is kiszabhatnak a dashcamet használók ellen. Tiltott még Luxemburgban és Portugáliában a…

Durván megemelte árait az elektromos autók töltőpiacának egyik meghatározó szereplője. – írja a hvg.hu Az Ionity hálózata hatalmas teljesítménnyel képes…

Kapcsolódó írások

Petrov Alonso előtt
2019. december 30.
Emlékszel még Hamilton és Massa 2008-as drámájára? Vagy Vettel első világbajnoki címére? Esetleg hallottál a Hunt vs. Lauda csatáról? Most megnézheted a 10 legizgalmasabb F1-es végjátékot.
Forma-1-es autó
2019. december 29.
A gazdag múltra visszatekintő fesztivál fénypontját évről-évre a királykategória autói adják.
Leclerc és Verstappen
2019. december 31.
Lewis Hamilton dominált – de melyik volt a legjobb küzdelem, a legjobb kör, a legjobb verseny?
Fittipaldi pózol a serleggel
2020. január 01.
Az alábbi pilóták számára nem ért véget az autóversenyzés a Száguldó Cirkusz elhagyása után.