2019. április 13. | 07:44

Az elmúlt hétvégén a Mercedes 125. évfordulóját ünnepelte Silverstoneban, aminek apropóján Lewis Hamilton is megszólalt

Társszerző: Hajdu Balázs

A Forma-1 regnáló világbajnoka – egyben az istálló történetének egyik legsikeresebb pilótája – Lewis Hamilton is részt vett az ünnepségen. A TopGear élt az alkalommal, és megkérdezte a brit versenyzőt a körülötte lévő klasszikus versenyautókról, a sportág biztonsági fejlődéséről, illetve a Forma-1 utáni terveiről.

Lewis a biztonsági fejlődésről 

„Elképesztő volt, amit a versenyzők csináltak régen. Ők még kirepültek az autóból az ütközéseknél, ma már mindenki a biztonságra törekszik. A versenyző mindig is versenyző marad. Ha 50 évvel korábban születtem volna, valószínűleg én is vállaltam volna a kockázatot.”

„Nekem személy szerint nem tetszik a mostani felállás. A lelátók egyszerűen túl messze vannak a pályától. Ennek nyilván biztonsági okai vannak. A versenypályának természetesen az autókat kell kiszolgálnia. Régebben nem volt ekkora bukótér, a pálya mellett füves terület, és fák voltak, Monacóban pedig a kikötő.” 

Lewis a régi autókról 

„Vezethettem a klasszikus W196-ost. Össze-vissza mozogtam a pilótafülkében – az autóban nincs biztonsági öv. Én alapvetően egy autóversenyző vagyok, úgyhogy az öv hiánya nem zavart, nyomtam neki, ami a csövön kifért. Érezni akartam, milyenek voltak a körülmények akkor, amikor a versenyzők sisak nélkül, sapkában száguldoztak.”

„Nagyon hálás vagyok az autósportnak és a Mercedesnek. Értelmet adtak az életemnek. Kivételes érzés, hogy részese lehetek a csapat történelmének.” 

Lewis arról, hogy milyen egy nagy csapattal dolgozni

„Legjobban a versenyek utáni megbeszéléseket élvezem, amikor Toto Wolff összehívja a részlegek vezetőit. Ekkor tudunk beszélni a jövő terveiről, újdonságokról, irányelvekről. Szeretek kérdezni, ez a legjobb módja a tanulásnak. A munkám legjobb része, hogy élvezhetem az ő munkájuk gyümölcsét.” 

Lewis on a Forma-1 utáni életéről

„Ezen mostanában kezdtem gondolkozni. Eddig csak a Forma-1-ben szerepeltem. Nemrég vezettem egy DTM autót, és azt is nagyon élveztem. Különleges érzés volt beülni egy W196-osba is. Nyolcéves korom óta autóversenyző vagyok, így nyilván lesznek elvonási tüneteim, ha visszavonulok az F1-től. Vannak azonban más, felfedezendő területek az autóversenyzésnek. Elég Alonso példáját, vagy Kimi ralis kalandjait megnézni.”

„Gary Paffett egy kicsit idősebb nálam, de egy korban nőttünk fel. Ő most a Formula E sorozatban versenyez, a jövőben talán én is kipróbálom magam abban a szakágban.” 

Végezetül Hamilton beaatta egy kicsit a rajongókat abba, meddig tervez tagja lenni a Száguldó Cirkusz mezőnyének.

„Ahogy öregszem, úgy lesz egyre nehezebb motivációt találni, és fenntartani a koncentrációt. Új szenvedélyek után kell nézni. Az autókat mindig is szeretni fogom. Ameddig fizikai és mentális állapotom engedi, addig maradok a Forma-1-ben, és igyekszem kihozni magamból a legjobbat. ”

  • Címkék:
  • F1