2018. december 24. | 11:00

A Német Túraautó Bajnokság 2019-es naptárát már korábban kihirdették, azonban akad néhány érdekesség, ami a széria háza táját érinti.

A Német Túraautó Bajnokság 2019-es versenynaptára:

  1. Hockenheim - május 3-5.
  2. Zolder - május 17-19.
  3. Misano - június 7-9.
  4. Norisring - július 5-7.
  5. Assen - július 19-21.
  6. Brands Hatch - augusztus 10-11.
  7. Lausitzring - augusztus 23-25.
  8. Nürburgring - szeptember 13-15.
  9. Hockenheim - október 4-6.

Ahogy láthatod, a következő versenyszezon már megszokott módon Hockenheimben kezdődik május első hétvégéjén és ugyanott is zárják az évadot októberben. 2019-ben tíz helyett kilenc fordulót tartanak.

Ebben van két új helyszín is, ahova ellátogat majd a DTM mezőnye, Belgiumban, Zolderben is felbőgnek majd a motorok, illetve a holland fordulónak ezúttal nem Zandvoort ad otthont, hanem Assen. Idén hatalmas sikert aratott az éjszakai Misanói forduló augusztusban. Jövőre azonban június elején látogatnak majd az olasz tengerpartra.

2018-ban június elején látogatott a Hungaroringre a Német Túraautó Bajnokság, azonban négy év után ismét kiveszik a pályák listájáról, illetve ami nagyobb meglepetés számomra, hogy a nagy népszerűségnek örvendő Red Bull Ringi állomás is kikerült a sorból.

Ezen kívül a betétszériákban is lesz változás, ugyanis az F3-as Európa-bajnokság összeolvad a GP3-mal, és a Formula-1-el fog utazni. Azonban a DTM kísérőjeként megjelenik egy egyedülálló kezdeményezés, a W Series, egy kifejzetten nők számára életre hívott formaautós versenysorozat, amely az első hat állomáson lesz majd jelen. Nagyjából a Formula-3-as autókkal vannak egy szinten ezek a hatsebességes Tatuus T-318-as gépek. A meghajtásról az Autotecnica Motori 1,8 literes négyhengeres turbómotorja fog gondoskodni. Biztonsági okokból mindegyiken lesz glória, csakúgy, mint az F1-es gépeken.

A másik érdekesség, hogy jövőre a DTM két közös bemutatóversenyt tervez a japán Super GT bajnoksággal, melyek idejéről és helyszínéről később lesz bővebb információ.

Engem személy szerint meglepett még a Mercedes távozása a sorozatból, helyére az Aston Martin érkezik, ami nagyon jól jön az egyre inkább terjeszkedő sorozatnak.

  • Címkék:
  • DTM