2018. december 17. | 14:25

Sir Jack Brabham egyike annak a nyolcfős csoportnak, akik legalább három alkalommal meg tudták nyerni a világbajnoki címet a Száguldó Cirkusz történetében

Társszerző: Hajdu Balázs

Ezeket olvastad már?

Az ausztrál pilóta 15 éves pályafutásába két Forma 1-es aranykor is belefért. Versenyzett többek között Sir Stirling Moss, Jim Clark, Jackie Stewart vagy Jochen Rindt ellen, mindegyükük legendának számít ebben a sportban. Ennek ellenére valamiért sokkal inkább él a Brabham csapatnév az emberek fejében. A csapat vezetését ugyanis nem más, mint Bernie Ecclestone vette át, aki többek között Nelson Piquet közreműködésével kétszer is világbajnoki címet ünnepelhetett. Brabham, mint pilóta méltatlan módon egy kicsit a háttérbe szorult.

Az első világbajnoki címét 1959-ben nyerte meg. Ehhez le kellett győznie olyan kitűnő pilótákat, mint a Lotusnál versenyző Stirling Moss, vagy a Ferrari versenyzője, Tony Brooks. Rendben van, ezt a címet leginkább a kitartás hozta meg számára. Brabham éppen annyit hozott ki az autóból, amennyi kellett, és várta, hogy Moss kocsijával valami probléma adódjon. Azt azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy ő mindig ott volt azokban az esetekben.

1960-ban aztán már dominálni tudott. Zsinórban öt győzelmet tudott bezsebelni a Cooper csapat színeiben, illetve sikerült kihasználni a Lotus bizonytalanságát. 1962-ben megszületett a döntés: Brabham megalapította saját istállóját. A következő néhány évben a versenyképességen és a megbízhatóságon dolgoztak. Az első győzelmet az 1964-es Francia Nagydíj hozta el, melyet Brabham csapattársa, az amerikai Dan Gurney zsebelt be. Jack Brabhamnek egészen 1966-ig kellett várnia, hogy az első olyan pilóta lehessen, aki futamot nyer egy róla elnevezett autóval.

Brabham mindmáig az egyetlen olyan ember, aki egy róla elnevezett autóval tudta elhódítani a serleget.

Ez a győzelem aztán átszakította a gátakat. Brabham győzni tudott az Egyesült Királyságban, Németországban, és Hollandiában is, így az idény végén elhódította a világbajnoki trófeát. 
Ez a rekord alighanem örökre fennmarad, Brabham nagyon keményen meg is dolgozott érte. Az autókat ugyan Ron Tauraunac tervezte, azonban Brabham is tevékeny részt vállalt az autó fejlesztésében.

Az 1966-os idényre sikerült meggyőznie az ausztrál Repco vállalatot, hogy tervezzenek egy új, nyolchengeres, háromliteres motort. Ez szembement az akkori trenddel, mivel a motorgyártók inkább a magasabb számú hengerekben hittek. A Repco nem volt éppen a legerősebb motor, ám a kitűnő súly-erő eloszlásnak köszönhetően jó vezethetőséget biztosított. A Brabham ellenlábasai mind valamilyen problémával küzdöttek. A Ferrari év közben szakított első számú pilótájával, John Surteesszel, Jim Clarkot pedig a Lotus motorproblémái hátráltatták.

Brabham 40 éves korában nyerte meg utolsó világbajnoki címét, és a Forma-1 meghatározó alakja tudott maradni egészen az 1970-ben bekövetkezett visszavonulásáig.  
Utolsó idénye főleg arról a versenyről marad emlékezetes, mely elindította Jochen Rindtet a világbajnoki cím felé vezető úton. Brabham nem bírta az osztrák pilóta által ránehezedő nyomást, és az utolsó kanyarban kiesett, ezzel Rindtnek ajándékozta a győzelmet.

Ami azt illeti, Brabham elég erős idényt futott, néhány szerencsétlen meghibásodás fosztotta meg a győzelemtől a Brit és Német Nagydíjakon is, így feltételezhetően lett volna esélye a világbajnokság megnyerésére. Brabham megítélése vegyes volt a többi versenyző körében, sokan úgy érezték, hogy minden trükköt képes bevetni, csak azért, hogy maga mögött tartsa a többieket. Talán a mai mezőnyben is akad egy-két ilyen pilóta, bár a módszerek finomodtak valamelyest...

1967-ben, Silverstoneban egy komplett versenyen keresztül harcoltak Chris Amonnel a negyedik helyért. A Ferrari egykori pilótája így emlékszik vissza:

„Jack mindent bevetett, kavicsokat, füvet, port szórt rám. Emlékszem, hogy állítgatta a tükröket a verseny elején, az egyik aztán leesett, és éppen a fejem mellett süvített el. Aztán elkezdett babrálni a másikkal, azt hittem, le akarja tépni azt is. 30 kör megtétele után mindkét tükrét elhagyta. Nagyot küzdöttünk, igazán széles volt az autó. Később aztán elnézést kért, de egyszerűen nem látott a tükrök hiánya miatt.” 

Jack Brabham egy szűkszavú ember volt, akiből talán hiányzott az a tűz, ami meg volt a nála jobb pilótákban. Helye azonban megkérdőjelezhetetlen a Forma-1 legnagyobb alakjai között.

  • Címkék:
  • F1