Hivatalos: Három európai nagydíjat is elhalasztanak

Tóth Balázs
Közzétéve:
2020-03-19, 16:24

A piros lámpák kialvására egyelőre még várni kell a koronavírus miatt.

A Formula 1 hivatalos honlapján 1 órával ezelőtt jelentették be, hogy elhalasztják a holland, a spanyol és a monacói versenyt is.

A szezonnyitóra 2020. március 15-én került volna sor Ausztráliában, amit kisebb kutyakomédia után az utolsó pillanatban lefújtak, pedig a csapatok és a szurkolók már a helyszínen voltak. Egy héttel később Bahreinben lett volna a következő körözés, amit az április 5-i vietnámi és az április 19-i kínai futammal együtt szintén elnapoltak.

Eleinte arról szóltak a hírek, hogy május 3-án Hollandiában kezdődhet meg az F1 2020-as szezonja, ám a koronavírus átírta a terveket, és nincs realitása immáron a májusi startnak sem. Így aztán elhalasztásra kerül a 

  • a 2020. május 3-i Holland Nagydíj
  • a 2020. május 10-i Spanyol Nagydíj
  • a 2020. május 24-i Monacói Nagydíj

A hivatalos közelmény szerint a versenyzők, stábok, szurkolók és a személyzet egészségének megóvása miatt kellett meghozni ezeket a húsba vágó döntéseket.

F1 piros lámpák

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a 2020. június 7-ére tervezett Azerbajdzsáni Nagydíj 100%, hogy megrendezésre kerül, a felelős személyek folyamatosan monitorozzák a helyzetet, és ha kell, újabb halasztások mellett fognak dönteni. Nekem van egy tuti tippem, szimulátorozzák le az egész szezont. Nem akarok vészmadár lenni, de sikeresen megtippeltem a Genfi Autószalon és az AMTS lefújását is amikor ilyen tervek még a kanyarban sem voltak, szóval... De ez csak az én szubjektív véleményem.

Nincs értelme normális Forma-1-es szezonban reményekednie egyetlen fanatikusnak sem. Monacói Nagydíj nélkül meg nem is lenne az igazi.

Ha valóban Bakuban venné kezdetét a szezon, akkor a tervek szerint a nyári szünetbe beékelnének néhány elhalasztott futamot, de mind a 22 versenyt teljességgel esélytelen, hogy megrendezik e szerint az erősen hurráoptimista forgatókönyv szerint sem, mivel a november 29-ére kitűzött Abu Dhabiban sorra kerülő szezonzáró után már nem rendezhetnek futamot.

Időközben arról is döntés született, hogy a nagy, 2021-re tervezett szabályváltozási csomagot átteszik 2022-re, mert a fokozódó járványhelyzet okán a csapatok nem tudnának megfelelően felkészülni.

Az autós világ friss híreiért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorát!

Kapcsolódó írások

Forma-1-es autó
2019. december 29.
A gazdag múltra visszatekintő fesztivál fénypontját évről-évre a királykategória autói adják.
Petrov Alonso előtt
2019. december 30.
Emlékszel még Hamilton és Massa 2008-as drámájára? Vagy Vettel első világbajnoki címére? Esetleg hallottál a Hunt vs. Lauda csatáról? Most megnézheted a 10 legizgalmasabb F1-es végjátékot.

További hírek