2019. május 10. | 21:02

Michelisz egy tizeddel maradt le a pole pozícióról a WTCR harmadik állomásán

Rendhagyó módon alakították ki a 2019-es WTCR-szezon szlovákiai versenyhétvégéjét. A pénteki napon tartottak egy félórás időmérőt, mely után kis szünettel a három fordulós kvalifikáció is lezajlott a WTCR Szlovákiaringen lebonyolított harmadik fordulóján. Mi is ott voltunk a helyszínen, Zsolti kollegám a cudar körülmények és az eső ellenére is becsülettel lőtte a jobbnál-jobb képeket a pálya széléről. A 26 pilótából álló mezőny Luca Engstler szabadkártyás versenyzővel egészül ki, aki a M1RA színeiben szereplő Nagy Dániel csapattársa. Természetesen Michelisz Norbiért és a Honda volánja mögött dolgozó Tassi Attiláért is szoríthattak a kilátogató magyarok.

Michelisz a 8. ranglistahelyen állt a szlovákiai hétvége előtt, 52 pont lemaradással az első helyen álló argentin Girolami mögött. A teljesítménykiegyenlítő-rendszernek köszönhetően a Hondákhoz képest Norbi 30 kilóval könnyebb autóval versenyezhet ezen a hétvégén, ezzel a harmadik legnehezebb lesz a Hyundai a Szlovákiaringen. Tassi Attila a 18. hely birtokában érkezett meg Diósförgepatonyba, ahol a Szlovákiaring aszfaltcsíkja fekszik.

Az első időmérő

Pénteken, 13:45-kor indították el az első, 30 perces időmérőt, ahol minden gond nélkül kijött a mezőny a boxutcából. Az indulás előtt pont elkezdett szemerkélni az eső, de végül nem lett belőle nagy zuhany. Tassi rögtön az első kör után kijött kereket cserélni, Michelisz pedig hamar az élre állt. Egészen az időmérő végéig a leggyorsabb időt tudhatta magáénak a Hyundai magyar pilótája, ám végül a márkatársa, a holland Catsburg futotta a leggyorsabb időt 2:09:498-cal. A harmadik helyre a kínai Ma Qinghua ért be Norbi mögött, a további sorrend pedig a következő volt az első tízben: Haglöf, Coronel, Ceccon, Vernay, Guerrieri, Vervisch és Bennani. Tassi Attilát végül a 23. idő birtokában intették le. Ez az időmérő majd az első vasárnapi futam rajtsorrendjét határozza meg, feltéve, ha nem szabnak ki büntetéseket, mely még módosíthatja a rajtkockák kiosztását.

A három fordulós második kvalifikáció

A Q1 kezdete előtt leszakadt az ég, így nedves pályára mentek ki a versenyzők. Érdekesség, hogy míg Michelisz vizes gumikat választott, addig csapattársa, Tarquini slick abroncsokkal ment ki az első körre, ráadásul elöl fent hagyta a használt gumikat. A Q1-ben igyekeztek taktikusan autózni a versenyzők, az első helyen megint Catsburg végzett Haglöf és a Hondás Guerrieri előtt. Michelisz nyolcadikként zárta az első fordulót, Tassi pedig a 21. helyével nem jutott be a Q2-be. A második fordulóban aztán még izgalmasabban alakultak a dolgok, a legjobb időt megint Catsburg futotta 2:10:441-gyel. Mögötte Guerrieri, Ma Qinghua, Haglöf és Michelisz volt a sorrend, így Norbi épphogy befért a Q3-ba.

Ott aztán a magyar pilóta ment ki a pályára elsőként, és egészen az utolsó versenyző indításáig ő volt a leggyorsabb. Sajnos az eddigiekből már kitalálható az, hogy az utolsóként a boxból kihajtó Catsburg végül az élre ugrott, hiszen 2:09:639-es idejével megelőzte a Hyundai magyar versenyzőjét.

A vasárnapi második futamon a három fordulós időmérő első tíz helyezettje fordított sorrendben indul majd eképpen: Huff, Girolami, Panis, Langeveld, Ceccon, Guerrieri, Haglöf, Ma Qinghua, Michelisz és Catsburg lesz az első öt sorban. A 10. pozíció utáni pilóták sorrendje nem változik. A vasárnapi harmadik futamon pedig a második időmérő „normális” sorrendje lesz a mérvadó, így az első három helyről Catsburg, Michelisz és Ma Qinghua rajtolhat majd el.

Ne feledd, a WTCR folytatódik, vasárnap 10:45-től, 15:15-től és 16:45-től három futamot is rendeznek a Szlovákiaringen, mi pedig a helyszínről tudósítunk majd!

A kijutásunkhoz a KIA Motors Hungary biztosította a tesztautót.

Alapjárat helyszíni tudósítás

Helyszíni fotók: Háfra Zsolt