Július 12 és 14 között második alkalommal rendezik a Hungaroring Classicot a mogyoródi pályán.
Nem titkolom, hogy az év egy leginkább várt rendezvénye ez, hiszen 2017-ben is a pálya mellől követtem a különböző veteránok versenyét, ami nagyon tetszett. Amúgy is jobban szeretem a régebbi korok technikáit (legalábbis autók terén) és ez a zárt pályára épített aszfaltszaggatókra is érvényes.
Hihetetlen érzés, amikor a régi V8-as erőforrással megáldott olasz csodák durrognak és lövik a méteres lángokat az egyes féktávokon. Ezt nehéz leírni, ott kell lenni át kell élni. Most neked is esélyed van rá, hogy testközelből is lásd ezeket a csodákat, ugyanis a Hungaroring Classicon a megvásárolt belépőddel a paddockban sétálva átélheted ahogy melletted röffentenek be egy legendás és ritka Lola versenyautót, hogy a többiről ne is beszéljek.
Versengés közben láthatod az aszfaltcsíkon a Le Mans történelmének jelentős elemét a Group C kategória indulóit, a 80-as évekre jellemző csodaszép kasztnikkal rendelkező Jaguarokat, Lanciákat, Porschékat és Mercedeseket.
A Heritage Touring Cupban a 60-as évek közepétől a 80-as évekig futott különböző legendás autók lesznek láthatóak. Például Ford Capri, a Jaguar XJ12C, vagy a BMW 3.0 CSL.
Személy szerint leginkább a Greatest’s Trophy kategóriát várom, ahol Aston Martin, Maserati és Ferrari modellek is viaskodnak majd egymással. Ezeken kívül még lesz néhány kategória, amelyekről a weboldalon tudsz informálódni.
Szóval az autósport történelmének egy-egy darabkája elevenedik meg a rendezvénynek köszönhetően. Ezt is Szalay Balázsnak és csapatának köszönhetjük, akinél az Alapjárat nem is olyan régen forgatott és kifaggattam a Classicról. Akkor elárulta, hogy két évente rendezik meg a veterán versenyt, 2023-ig van szerződésük.
"Nagyon nagy sikere volt a 2017-es versenynek és azt gondolom, hogy ez egy nagyon jó kezdet volt. Erre már csak rá tudtunk pakolni, hiszen idén sokkal több versenyautó és kiállító lesz látható, illetve több kiegészítő esemény lesz a pálya mellett. Divatbemutató, dodzsem, körhinta és hat színpad, ezek mind kicsit fesztiválossá teszik a hangulatot" - Monda Szalay Balázs a forgatás alkalmával.
A teljes interjú egyébként az Alapjárat Youtube csatornáján megtalálható:
A Hungroring Classic programterve és a jegyekkel kapcsolatos információk a linkeken keresztül elérhetőek.