Itt a WTCR 2019-es naptára és a szabályváltozások

Közzétéve:
2018-12-27, 12:00

A szezon második fordulóját rendezik majd a Hungaroringen április utolsó hétvégén

A Nemzetközi Autómobil Szövetség jóváhagyta a WTCR 2019-es versenynaptárát, amely szerint 10 hétvégéből áll majd a szezon. A 2018-as évhez hasonlóan ismét Marokkóban rendezik a nyitófordulót, ahonnan Magyarország felé veszi az irányt a népes mezőny. Köztudott, hogy a pilóták egyik kedvenc helyszíne a Hungaroring a rengeteg néző és az atmoszféra miatt. 2018-ban az előző évekhez hasonlóan ismét sokan voltak kíváncsiak Michelisz Norbertre.

Vuhan viszont kikerült a kalendáriumból, helyét pedig a Sepangi versenypálya veszi át, amely a záróhétvége szerepét és átveszi Makaótól. Ha ez nem lenne elég, akkor valószínűleg lámpafényes versenyt láthatsz a maláj pályán, az viszont még nem publikus, hogy mikor rendezik.

A Hungaroring boxutcájában a mezőny, oldalról fotózva

A TCR Európa-kupa menetrendje is napvilágot látott már, amiben egy másik cikkemben olvashatsz. A két táblázatot egymás mellé rakva kiderül, hogy két közös hétvégéje lesz a sorozatoknak. A WTCR és TCR Hungaroringi, illetve a Zandvoorti fordulóját rendezik ugyanakkor.

Így fest a Túraautó-Világkupa 2019-es versenynaptára

  • április 6-7. – Marokkó, Marrákes
  • április 27-28. – Hungaroring, Magyarország 
  • május 11-12. – Slovakia Ring, Szlovákia
  • május 17-19. – Zandvoort, Hollandia 
  • június 21-22. – Nürburgring-Nordschleife, Németország
  • július 6-7. – Vila Real, Portugália
  • szeptember 14-15. – Ningpó, Kína
  • október 26-27. – Szuzuka, Japán
  • november 16-17. – Makaó
  • Még nem ismert az időpont – Sepang, Malajzia

A WTCR 2019-es szezonjának szabályváltozásai

Az újjáalakult Túraautó-Világbajnokság második szezonjának a pontrendszerén is változtatott az FIA. 

alt tag: Guerrieri a Slovákia ringen a nézők előtt, oldalról fotózva

A legfontosabb, hogy az első 15 pilóta kap egységet a versenyeken, mind a három futamon ugyanannyit, vagyis megszűnik az eltérő pontozási rendszer. ennek értelmében az első helyezett 25 világbajnoki pontot zsebelhet be, a többiek pedig az alábbi módon lesznek jutalmazva: 20-16-13-11-10-9-8-7-6-5-4-3-2-1 egységgel. Ugyanez a rendszer vonatkozik a csapatok értékelésére is. 

alt tag: A WTCR 2018-as mezőnye a Slovákia Ringen szemből fotózva

Az eddigiektől eltérő módon mind a két időmérőn kap pontot az öt leggyorsabb - 5-4-3-2-1 rendszer szerint. Ezen felül nőtt az indulók száma is, az eddigi 28 helyett már 32 autó állhat a rajtrácson, minden csapatból maximum kettő, gyártónként pedig négy. Annak a pilótának elveszik az időeredményét, aki miatt piros zászlóval meg kell szakítani az időmérő edzést.

Végül, de nem utolsó sorban bevezetik a Formula 1-ből már ismert büntetőpont-rendszert, amely szerint ha egy pilóta 12 hónap alatt begyűjt 12 büntetőpontot, akkor eltiltják egy verseny erejéig.

Forrás: