2019. június 14. | 16:08

Tilos lesz a telefon és a GPS az autókban, minden háromszáz kilométernél hosszabb mért szakaszon kötelezően beiktatnak 15 perc pihenőt, és előkészített, színes itinert kap minden résztvevő.

Többek közt ezeket a fenti újításokat vezetik be a szervezők a Szaúd-Arábiai Dakar ralira, amire egyébként javában zajlanak az előkészületek. Éppen elég lenne a vadonatúj helyszín a pilótáknak, ahol igazából a helyi versenyzők lesznek előnyben, mivel csak ők ismerik a terepet. Az idei résztvevőket már tájékoztatták az innovációkról, hogy tudják mi vár rájuk. Ennek értelmében a pályafutásának legjobb eredményét beállító, 20. helyen végző Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős is. 

Az előbbieken kívül például Huszonöt százalékos kedvezményt kapnak az újonc női csapatok, illetve az újonc indulók is olcsóbban nevezhetnek. Mindenkire vonatkozik az üzemanyag-támogatás és a szervizjárművek extra kompköltségeit is elengedik. A dél-amerikai versenyzők járműveinek szállításában is segítséget nyújtanak a szervezők. 

Roppant szimpatikus, hogy a legjobb részeredményeket elérőket is megünnepeltetik egy dobogón, amit minden nap végén felállítanak a szervizparkban. 


Azok akik nem egészségügyi ok miatt adja fel a versenyt, ők kapnak egy úgynevezett Joker-lehetőséget, és ha rendbe hozták a járművüket visszaállhatnak a versenybe. Attól kezdve viszont más mezőnyben értékelik őket. Ez elég korrektnek hangzik számomra, szerintem sok új indulóval rajtol majd el a 2020-as Dakar rali Szaúd-Arábiában.

"A szervezők mindent megtesznek annak érdekében, hogy vonzóvá tegyék a versenyzők számára a szaúd-arábiai viadalt, ez látszik az újításokból. Tetszenek az ötleteik, kivéve Joker-lehetőséget, mert számomra a régi Dakar volt az igazi, amelyen ha reggel nem voltál ott a rajtnál, kiestél. Ez mindenkit arra ösztönzött, hogy foggal-körömmel küzdjön. Tudom, persze, hogy a jokerezőket külön értékelik, de mégis, a Dakaron szerintem csak az érjen célba, aki végigküzdi a távot" - mondta a Dakaron tizennégy alkalommal rajthoz álló Szalay Balázs. 

Nem olyan régen betekintést nyerhettem az Opel Dakar Team főhadiszállására, amelyben Szalay Balázs elárult néhány titkot.

Opel Dakar Team sajtóanyag