2019. január 03. | 10:04

A Forma-3 ázsiai bajnokságában vitézkedő BlackArts Racing január másodikán bejelentette , hogy Keszthelyi Vivien náluk versenyzik a 2019-es évben.

Keszthelyi Vivien az első a magyar autósport történetében, aki ilyen fiatalon egy ennyire nívós bajnokságban indul. Nem lesz könnyű dolga, ugyanis az első versenyt megelőző teszteken fog autóba ülni, így nem sok ideje lesz felkészülni, illetve majd éles körülmények között kell majd kitapasztalnia az autó határait.

A debreceni születésű tehetség eddig a túraautó kategóriában zsebelte be egymás után a bajnoki címeket 2019-ben valami újat szeretne kipróbálni és első magyar nőként a Forma 3-at veszi célba, ezzel újabb szintet lépve küzd majd meg a javarészt férfi pilótákkal. Vivien lesz a legfiatalabb pilóta a magyar autósport történetében, aki egy teljes szezon keretein belül eljut a nemzetközi Forma-3-as kategóriáig.

Korábban már az Alapjáraton is olvashattad, hogy a 2019-ben induló, csak női pilóták számára létrehozott európai Forma-3-as bajnokság , a W Series 50 esélyese közt egyetlen magyarként olvasható a fiatal tehetség neve. Ez sem kis teljesítmény, de további meglepetés, hogy a versenynaptár összeegyeztethetősége miatt már januárban elindul első formaautós versenyén.

Ezzel kapcsolatban a BlackArts Racing hivatalos sajtóközleményében az alábbi sorok olvashatók:

„Örömmel jelentjük be, hogy a BlackArts Racing csapata egy rendkívül tehetséges, Európából, Magyarországról érkező háromszoros túraautó-bajnok pilótával a soraiban kezdi meg a 2019-es FIA által hitelesített F3 Asian Championship Winter Series-t. Keszthelyi Vivien (18) fiatal kora ellenére már számtalan alkalommal bizonyította, hogy kimagasló érzéke van a versenyzéshez, mi pedig büszkék vagyunk, hogy kategóriát lépve velünk kezdi meg pályafutását a formaautózás világában”

Számára 12 évesen az első lépcső a Swift Cup Europe sorozat volt, ahonnan 5 év leforgása alatt a nagy túraautó kategóriáig jutott. A világ legfiatalabb háromszoros túraautó-bajnoka legutóbbi címét tavaly, a gyűjtötte be. Az eredeti cél a DTM volt számára, azonban az ott bekövetkező változások miatt fogalmazódott meg a váltás gondolata, pont kapóra jött a W Series indulása is.

Viviennek nehéz dolga lesz, már önmagában túraautóból átülni a formaautózásba is komoly feladat, de ráadásul egyből egy F3-as sorozatban próbálja ki magát, ez még inkább megnehezíti a dolgát. Sosem versenyzett formaautóval és a legtöbb pilótával ellentétben nem gokarttal kezdte karrierjét.

„A W Series megalakulásával át kellett gondolnom, hogy hol folytassam a karrieremet. A napokban lettem 18 éves, még elég fiatal vagyok a formaautós tapasztalatok megszerzéséhez, ráadásul a Forma 3-ban szerzett tudás mindkét csúcskategória eléréséhez segítségemre lehet a jövőben. A vezetéstechnikai elsajátítására komoly kihívásként tekintek, hiszen forma autós múlttal nem rendelkezem, és gyakorlatilag az alapoktól kezdve kell megtanulnom a versenyautó vezetését. A hátsókerék-hajtású, azon belül is a forma autós tapasztalatok megszerzésével azonban nem várhatok, mert csak akkor van esélyem tovább lépni, ha ezeket minél hamarabb begyűjtöm." - nyilatkozta Keszthelyi Vivien.

A Tatuus T-318 Forma 3 autókat felvonultató, FIA által hitelesített ázsiai Winter Series kézenfekvő lépcső számára a tanulásra, hiszen a W Seriesben is hasonló autók állnak majd a rajtvonalnál. A női bajnokság lehetséges indulóinak listáján Vivien neve is olvasható.

A volt Forma-1-es versenyző, David Coulthard, valamint a Forma-1 egyik legsikeresebb technikai tervezője, Adrian Newey támogatásával létrejött W Series azzal a céllal jött létre, hogy eljuttassa a legtehetségesebb női pilótákat a Forma-1-be.

A számos újdonság mellett az Európa és Ázsia közti utazás sem lesz egyszerű, hiszen a W Series kvalifikáció miatt szépen tele van a naptára, valamint emiatt sűrűn vissza kell térnie a kontinensről. Ha pedig kiválasztják az új sorozat indulói közé, akkor az ázsiai megmérettetés után már újabb tesztek elé néz.

Az időeltolódás, illetve a 10-15 órás út nagyon megterhelő a szervezetnek, de a nehézségek ellenére az ázsiai Winter Series-ben való indulás rendkívül fontos lesz a magyar versenyző számára, mivel a jelentős formaautós tapasztalattal rendelkező indulókkal csak úgy tudja majd felvenni a versenyt, ha sikerül megszereznie a minimális rutint Forma-3-as autóval.

A szezonban 9 versenyhétvége lesz majd, az első futamot január 12-én Thaiföldön, Buriramban rendezik meg, az előtte levő két nap lesz a teszt ideje.

Vivien 2019-ben megteszi az első lépést a Forma-1 felé vezető hosszú és rögös úton, ahhoz, hogy sikeres lehessen a formaautózás világában, még rengeteg versenytapasztalatra lesz szüksége. Az első lépcsőfokokot az ázsiai téli bajnokság jelenti majd számára, ahol egy teljesen új kategóriában szerezheti meg az elengedhetetlen ismereteket.

Keszthelyi Vivien sajtóinformáció