Keszthelyi Vivien pontszerzéssel debütált a Forma-3-ban!

Tóth Balázs
Közzétéve:
2019-01-15, 00:03

Ismét elhallgattatta a kétkedőket a 18 éves magyar tehetség

Keszhelyi Vivien egyedül indult hölgyként a buriami hétvégén az F3 Aisain Championship Winter Series első állomásán, s rögtön három versenyen kellett helyt állnia a buriami hétvége során.

Nem volt egyszerű a helyzete Viviennek, hiszen bár háromszoros túraautó-bajnoknak mondhatja magát, formaautós tapasztalatokkal nem rendelkezett ezidáig. Két napja volt arra, hogy a Nemzetközi Autósport Szövetség (FIA) által hitelesített sorozatban használt autót megszokja. Mindezen túl nagy volt rajta a nyomás is, hiszen bár remek eredményeket szállított a 2018-as esztendő során, sokan mégis kétkedtek abban, hogy képes lesz-e az új sorozatban is maradandót alkotni.

Keszthelyi Vivien

Két napot tesztelhetett, majd pénteken egy szabadedzés mellett két időmérőn és egy versenyen kellett bizonyítania. Szombaton két további futamon vettt részt Vivien. Először a 8. helyen intették le, másodjára a 11. helyen végzett, míg harmadjára a 9. pozícióban zárt, ami azt jelenti, hogy pontszerzéssel debtált.

„A csapattal folyamatosan foglalkoztunk az autóval, igyekeztünk minél több beállítást kipróbálni, valamint megtalálni a számomra legideálisabbakat az időmérőkre és a versenyekre egyaránt. Nagyon örülök, hogy mindhárom versenyt sikerült teljesítenem, a megszerzett 6 pont pedig csak hab a tortán. Még mindig csak ismerkedem az autóval és gumik viselkedésével. Rengeteg az új információ amit rögzítenem kell, az autóval kapcsolatban sok tapasztalatra van még szükség, hiszen ez a kategória teljesen új számomra. Egy hosszú folyamat elején járok, de azon leszek, hogy minél hamarabb megszerezzem a szükséges tapasztalatokat és versenyképes tempót tudjak diktálni" - nyilatkozott a versenyhétvége után a magyar tehetség.

Magyar tehetség a Forma-3-ban

A VRS Sport Group versenyzője nem titkolta, hogy nagy kihívásokat tartogatott számára ez a néhány nap:

„Ezekben az F3-as autókban nincs szervo kormány ezért fizikailag sokkal nehezebb a pályán tartani őket, mint bármilyen túraautót. Ezt a két napba sűrített szabadedzés, két időmérő majd három versenyen megtenni pedig nagyon megterhelő volt."

Keszthelyi Vivien autóját tolják be a boxba

A tekintetben is történelmi volt ez a hétvége, hogy Keszthelyi Vivien a magyar autósport történetének legifjabb és első hölgy versenyzője, aki részt vesz egy teljes szezonon át nemzetközi Forma-3-as pontversenyben. A BlackArts Racing pilótájával rendkívül elégedett volt csapata, Davide Rizzo, Vivien mérnöke is el volt ragadtatva:

”Először dolgoztunk együtt, és csak néhány napot töltöttünk Buriramban, de nagyon jól ment a közös munka. Ez egy új fejezet a karrierjében, ami teljesen különbözik az eddigi tapasztalataitól, de egyre többet tanul az autó képességeiről, sajátos tulajdonságairól. Megtettük az első lépést a formaautó kategóriában, a legfontosabb dolog, hogy bízzon a leszorító erőben, amit egyre hatékonyabban használ. Nagyon meglepődtem azon, ahogy meghallgatja, és rögtön megérti a javaslatainkat, majd a következő munkamenet során a pályán egyből végre is hajtja azokat. Amit a legjobban értékelek, az az elkötelezettsége és a hatalmas erőfeszítés, melyet azért tett, hogy mindhárom versenyen jól, stabilan teljesítsen. Még sok munka van hátra annak érdekében, hogy még gyorsabb legyen, de a professzionalitása és a hozzáállása sokat segít majd a siker elérésében."

Keszthelyi Vivien első formaautós versenyhétvégéjén

A kiírás első női pilótájaként nem vallott szégyent, mi több, kifejezetten biztató teljesítménnyel rukkolt elő. Bill O'Brien, a BlackArts Racing csapatvezetője optimistán tekintett a pontvadászatból hátra lévő 6 megmérettetésre:

„Vivien rendkívül gyorsan tanul, egy intelligens, erős és határozott fiatal hölgy. Keményen küzdött a hétvége folyamán, és túlteljesítette a várakozásainkat. A világ formula pilótái közül jó néhány top versenyző figyelmét felkeltette az ázsiai Winter Series, ő pedig keményen dolgozott, hogy megállja a helyét ebben az erős mezőnyben. Még ennél is nagyobb előrelépést várunk tőle a következő  fordulókban."

Keszthelyi Vivien kigördül a pályára

A remek eredményeket alighanem többek között David Coulthard figyelmét is felkeltették, aki tagja a tavasszal indulo W Series bírálóbizottságának. Ez egy kizárólag hölgyek számára kiírt Formula autó bajnokság lesz, melynek 50 fős listáján ott van Vivien neve, de várhatóan csak 18-an vehetnek majd részt a W Series küzdelmeiben.

Legközelebb Malajziában, Sepangban gyűjtheti a pontokat a magyar reménység.

Keszthelyi Vivien a BlackArts Racing csapattal

Forrás:

VRS Sport Group sajtóinformáció

További autós hírek

Mint azt tegnap mi is megírtuk, hatalmas méretű szállítmány miatt korlátozzák több autópályán a forgalmat. Több fotó és videó is…

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka, a szlovák D2-es autópályára riasztották a rendőröket, miután egy autós a forgalommal szemben haladt – számolt…

Szerda, csütörtök és péntek éjszaka egy extrém méretekkel rendelkező szerelvény bukkan fel a magyar autópályákon. A budapesti bazilikánál alig kisebb,…

Aki gyakran halad kifelé a Gyömrői úton, az bizonyára ismeri a helyszínt és tette már meg számtalanszor azt, hogy a…

Hátborzongató “mutatványt” hajtott végre egy motoros . Felkeltette a rendőrség figyelmét egy internetre felkerülő videofelvétel, amelyen egy motoros Bytčán felhajtott…

Kapcsolódó írások

Keszthelyi Vivien
2019. január 21.
A technika ördöge játszadozott a magyar hölggyel, mégsem távozott üres kézzel Malajziából
Hétvégi versenyek: Szoros F1-es befutó, helycsere a Moto GP összetettben
2017. augusztus 28.
A Forma-1-es Belga Nagydíj kiélezett csatát hozott Vettel és Hamilton között. A Moto GP Silverstone-ban megrendezett futama után helycsere történt az összetettben.
A ralikrossz gyártók haladékot kaptak az elektromos átállásra
2018. augusztus 26.
A ralikrossz-világbajnokságban elhalasztották az elektromos autók bevezetését 2021-ig.
Keszthelyi Vivien
2019. június 09.
8 versenyzőt utasított maga mögé a pályán 18 éves tehetség