Laller új szerepkörben próbálja ki magát

Közzétéve:
2019-06-17, 09:43

Laller feltalálja magát: ha nem állhat rajthoz pilótaként, akkor versenyrendezőként szerepel!

Horváth Lajos a Morocco Desert Challenge óta kevés életjelet adott magáról, a népszerű váci terepralist az Afrikában összeszedett sérülése egyelőre hátráltatja a motorozásban.

Hogy érzed magad, hogy áll a sérülésed?

Még mindig a Morocco Desert Challenge „utórengései” keserítik meg az életem. Már eleve sérült lábbal és nehéz koncentrációval érkeztem meg a versenybe, ahol a hatodik napon 80 km/h-s sebességgel beleestem egy gödörbe. Épp a héten jártam orvosi felülvizsgálaton, sajnos nem sok jóval biztattak: hatodik hete van eltörve a vállam - plusz két bordám is -, és valami miatt nagyon nehezen akar összeforrni a csont. A helyzet elég komoly fejtörést okoz az orvosi stábnak, én pedig nem nagyon tudok mást tenni, minthogy türelmes vagyok.

Horváth Lajos a HunGarian Baja depójában 2018-ban

Szerinted mikor láthatunk téged legközelebb pályára gurulni?

Most még a puszta létezés is nehézségeket okoz. Éjszakánként nem tudok aludni, hosszú ideje egy-két óra fájdalmas forgolódás jelenti a pihenést. Fáj is a szívem, mert amíg a többiek motoroznak, én csak dolgozom, és kínlódok…  Az elmúlt hétvégén megpróbáltam bicajra pattanni, hogy legalább a két kerék feeling legyen meg, de sikerült egyet perecelni, így inkább hanyagolom a dolgot. Viszont az orvosoktól kaptam egy előzetes ígéretet, hogy a HunGarian Baján rajthoz állhatok. Már nagyon várom!

Apropó HunGarian Baja: azt csicsergik a madarak, hogy idén a Laller Dakar SE rendezi a népszerű tereprali világkupa futamot! Mit tudsz erről nekünk mondani?

Úgy gondoltam, hogy ha már egyszer nem tudok versenyezni, addig is a másik oldalon állva fogok részt venni a játékban. Ennek első momentumaként már a Riverside Baja is a sportegyesületem égisze alatt futott, most pedig Garamvölgyi Zoltán felkérésére egy igaz nagy vágyam válhat valóra: régi versenyzői álmom, hogy rendezőként is megmérettessem magam a HunGarian Baján.

Laller a motoron ülve egy szakasz után

Hogy indult el ez a rendezői szál?

A sportszakmában nagy elismertségnek örvendő Sasvári Sándor egyszer azt mondta nekem: „Ha nagy mezőnyt akarsz, szerezz magadnak játszótársakat.” Később megalakult a MAMS Tereprali szakága, ahol az a megtiszteltetés ért, hogy én képviselhetem a motoros-quados szekciót. Kiemelt feladatunknak tartom az utánpótlásképzést, a motorozás népszerűsítését, a versenyezni vágyó fiatalok felkutatását. Ehhez jelenleg rendezőként tudok a legtöbbet hozzátenni, és nagyon bízom benne, hogy egy kiemelkedően színvonalas világkupa futammal széles körben tudjuk majd öregbíteni szeretett sportágunk hírnevét!

Forrás:

Tóth Krisztián Márk / Laller Racing Dakar Team

További autós hírek

Egy new yorki férfi életét vesztette, miután egy véletlenül távolról beindított autó egy másikhoz préselte. A 21 éves Michael Kosanovich…

Rosszul sikerült egy próbaút Szentpéterváron. Egy hölgy szemelt ki magának egy Audi A7-est Szentpéterváron, el is vitte próbaútra, amikor nagy…

Megdöbbentő Facebook poszt és YouTube videó került ki az Internetre a tegnapi napon, amire olvasónk hívta fel a figyelmünket. Egy…

A megyei katasztrófavédelem tájékoztatása szerint szombat kora délután baleset történt Eger és Kerecsend között. Három személyautó érintett a balesetben. A…

A koszos autó elég lehangoló látvány. A tél bekövetkeztével pedig egyre több olyan autót látni az utakon, amit belep a…

Kapcsolódó írások

A HunGarian Baja pénteki napja képekben
2018. augusztus 13.
Az Alapjárat a MAMS Tereprali Szakágának online médiapartnereként segíti a sportág népszerűbbé tételét. Ennek az együttműködésnek a részeként a tereprali világkupa magyar fordulóján, vagyis a jubileumi, 15. HunGarian Baján kiemelt szerepet kapott a website.
A HunGarian Baja egyik motorosa a patakátkelésen
2019. augusztus 12.
Pénteken a szervízparkban és a rajtceremónián, szombaton pedig a döbröntei patakátkelésnél fotóztam.
Laller hátulról fotózva a motorján ülve
2019. augusztus 13.
Nagy lelkesedéssel indult, becsülettel harcolt, de egy fájó, törött testrésszel olykor még Horváth Lajos sem tud mit kezdeni.
HunGarian Baja – szépszámú magyar induló
2018. augusztus 11.
Péntek délután kezdetét vette a HunGarian Baja, ahol az autós-motoros világkupás küzdelmek mellett az IOBC-sorozat magyar motorosai és side by side versenyzői is teljesítették az első, bemelegítő szakaszt.