2021. március 01. | 12:30

A címvédő megfogadta, hogy 2021-ben is az egyenlőségért fog harcolni, de mi lesz így a nyolcadik világbajnoki címmel?

Lewis Hamilton a 2020-as szezonban teljes mellszélességgel beállt a Black Lives Matter mozgalom mögé. A BLM az Egyesült Államokból indult, célja, hogy felhívja a figyelmet az afroamerikaiakkal való egyenlő bánásmódra

Emiatt alakult meg a Hamilton Bizottság is, amelynek célja, hogy a színesbőrűeket segítse a versenyzői karrierjük során. Lewis Hamilton kifejezte, hogy ebben az évben is teljes elkötelezettséggel harcol tovább az esélyegyenlőségért.

Azt követően tehát, hogy a brit alírta az egyéves megállapodását a 2021-es szezonra a Mercedesszel, ismét a politikára koncentrál a versenyzés mellett.

"Tavaly néhányan térdre ereszkedtünk az egyenlőségért, amire nagyon büszke vagyok. A kérdésem az, hogy mi következik ezután? Továbbra is szükség van változásra. Folyamatosan törekednünk kell arra, hogy az egyenlőség mindenki számára elérhető legyen annak érdekében, hogy valódi és tartós változásokat tapasztalhassunk a világunkban. Amíg lélegzek, harcolni fogok a változásért” – írta Lewis Hamilton, hétszeres világbajnok versenyző Twitteren. 

A Mercedes autója várhatóan ismét feketére lesz mázolva, a Forma-1 pedig továbbra is folytatja a „We Race As One” kampányát, amellyel szintén az egyenlőségre hívják fel a figyelmet.

A kérdés már csak az, hogy Lewis Hamiltonnak versenyzőként nem arra kellene koncentrálnia, hogy a versenyeken jó teljesítményt nyújtson? Te mit gondolsz a témáról? Írd meg nekünk a véleményed!

  • Címkék:
  • F1